Z-akták: Gyurcsány a tanúk padján (Képekkel! videóval)
Zuschlag János és az általa képviselt ifjúsági civil szervezetek támogatása nem tartozott miniszteri kompetenciába, ezért konkrét rálátása nem volt ezekre az ügyekre - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, korábban gyermek-, ifjúsági, és sportminiszter a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalásán. Fodor Endre bíró Gyurcsány Ferenctől is azt szerette volna megtudni, hogy az általa is korábban vezetett minisztériumban milyen volt a pályáztatási, elbírálási, illetve támogatási rendszer.
Zuschlag János csak egy volt a sok száz lobbista között, igaz "elég vehemensen és rátermetten" próbált lobbizni az általa fontosnak tartott, a Fibisz holdudvarába tartozó civil szervezetek támogatásáért, de "ez nem volt miniszteri kompetencia" - mondta Gyurcsány Ferenc. A volt szocialista miniszterelnök elmondta: ő nem adott utasítást konkrét pályázati elbírálásra senkinek a saját munkatársai közül és másnak sem.
A miniszteri kompetencia azokra a pályázatokra, támogatásokra vonatkozik, melyek különösen fontosak, illetve a támogatási összeg meghaladja a 100 millió forintot, az ez alatti támogatási kérelmek, illetve konkrét támogatások nem hozzá tartoztak.
Gyurcsány Ferenc elmondta: a pályázatok kiírása, elbírálása államtitkárai feladata volt, ő az általuk előkészített és beterjesztett támogatandó szervezetek listáját kapta már meg. Jánosihoz hasonlóan ő sem változtatott, nem húzott ki senkit a listáról, azt minden esetben változtatás nélkül aláírta.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta : a civil szervezetek kötődését, különösen emberi és szakmai kötődését neki nem kellett ismernie, itt különösen a bíró kérdésében felmerült, Zuschlag Jánoshoz köthető Fibisz és a szervezet holdudvarába tartozó többi szervezet összefüggéseire utalt.
A volt miniszterelnök többször kiemelte a miniszteri kompetencia mértékét, és a támogatásért lobbizó többi képviselő állandó szerepét, utalva arra, hogy neki más, sokkal hangsúlyosabb feladatai voltak, mint a Zuschlaghoz köthető szervezetek támogatásának szemmel tartása.