HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Korrigálnak: havi bruttó 850 ezer Ft költségtérítést kaphatnak jövőre a képviselők

t: 320

Korrigálnak: havi bruttó 850 ezer Ft költségtérítést kaphatnak jövőre a képviselők

A Híradó információja szerint legfeljebb havi bruttó 850 ezer forint költségtérítést kaphatnak jövőre az országgyűlési képviselők, ami után adózniuk kell. A "választókerületi pótlék" névre átkeresztelt juttatásról egyszer már döntöttek a parlamentben, de akkor úgy módosították a törvényt, hogy 70 képviselőnek kétszeresére nőtt a költségtérítése. A Híradó úgy tudja, hogy a szocialisták csütörtökön benyújtják az új javaslatot, a parlament pedig még az idén korrigálja a bakit. A Fidesz várja a javaslatot és reméli, hogy az MSZP ezúttal pontosabban számol.

Őszre ígérte az MSZP frakcióvezető-helyettese, hogy korrigálják a hibát: januártól ugyanis 70 képviselő az eddigi juttatás kétszeresét kapná. Azok, akik egynél több országgyűlési bizottságban dolgoznak, vagy valamilyen tisztségük van.

A népszavazás több milliárdos költségeit akarta megspórolni Göndör István. Ezért nem vonta vissza javaslatát júniusban, pedig már akkor rájött a hibára. Azt mondja, korábbra ígérte, de eddig nem volt ideje elkészíteni a javaslatot.

A módosítás szerint a költségtérítés, amit ezentúl választókerületi pótléknak hívnak a mindenkori képviselői alap maximum kétszerese lehetne. Ez most 460 ezer forint.

Egy budapesti képviselő majdnem 280 ezret, egy agglomerációban lakó pedig 350 ezer forint pótlékot kapna. Egy debreceni honatyának már 625 ezer forint térítés járna, aki pedig 300 km-nél messzebb lakik 740 ezer forint pluszt kapna a tiszteletdíján felül.

"A júniusban elfogadott törvényt mindenképpen korrigálni kell, ezért is érdeklődéssel várjuk a szocialisták javaslatát és reméljük, hogy Göndör István most nem számolja el magát" – fogalmazott a fideszes Répássy Róbert.

A terv szerint a képviselők minden jövedelme, pótléka és lakhatási támogatása adó- és járulékköteles lesz, és csak számla alapján írhatnák le a költségeiket. Így átlagosan nettó 40 ezer forinttal csökkenne a képviselők jövedelme.

A törvényalkotási bakit még idén korrigálhatja a parlament, így januártól életbe léphetnek az új szabályok. A Híradó úgy tudja, hogy a szocialista képviselő már csütörtökön benyújtja módosító indítványát és kéri, hogy az országgyűlés sürgősséggel tárgyalja azt.

hirado

2009.11.12. 11:12

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek