
Megállapodott a kormány, az áramszolgáltatók, valamint a Kríziskezelő Program Tanácsadó Testülete arról az új támogatásról, amelynek révén 5-8 ezer család juthatna ismét áramhoz pár héten belül - mondta el Kiss Péter társadalompolitikai miniszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Az új támogatás keretében, a krízisalap terhére, 50 ezer forintot igényelhetnek a rászorulók, amelyből 20 ezer forintot áramdíj-tartozásuk törlesztésére fordíthatnak. A támogatás további 30 ezer forintjáért egy kártyás fogyasztásmérő készülékhez kapnak egy kártyát, az összeggel feltöltve.
A kártyás készüléket az áramszolgáltató ingyen felszereli a fogyasztónak, aki ezután azonnal áramhoz juthat.
Az áramszolgáltatók minden olyan támogatott fogyasztóval egyedi megállapodást kötnek, akiknél korábban kikapcsolták az áramot és a kártyával fizetett áram díjába beépítik a tartozás törlesztőrészletét is. Bármekkora tartozás esetén igényelhető a támogatás - közölte Kiss Péter.
Eddig 4,5 milliárd forint gyűlt össze a krízisalapban, és még további forrásokat is várnak, így a kormány meghosszabbítja a pályázati időszakot 2010 január 31-ig. Máig 54 ezren igényeltek a krízisalapból valamilyen támogatást - 48 ezren már kaptak is -, de a program teljes időtartama alatt több mint 100 ezren kaphatnak segítséget az alapból.
hirado
2009.11.11. 01:08