
Orbán Viktor kedden Martonyi János, Jeszenszky Géza volt külügyminiszterek és Csaba László közgazdász Helyünk a világban című könyvének bemutatóján tartott beszédet. A Fidesz pártelnöke hangsúlyozta: a magyar jobboldal "nyugatos" részének nemcsak a kormányzati "szélsőségek" jelenségére kell határozottan nemet mondania, hanem az erőszakra is.
Orbán Viktor szerint a nyugatos jobboldal nem fogadhatja el azt a politikát, amely a törvényeken kívül akarja megtalálni a megoldásokat a problémákra. A politikus beszédében úgy vélekedett, a teljes önfeladás politikája ma is jelen van a magyar külpolitikában, ami szerinte elfogadhatatlan. Példaként említette, amikor a magyar miniszterelnök román kollégájával koccint Erdély elcsatolásának évfordulóján, illetve azt, hogy szerinte a magyar kormány megpróbálja szembefordítani a magyart a magyarral.
A jövő évi költségvetésről a Fidesz elnöke ezt mondta: ez valójában nem is egy költségvetés, hanem az "ország felszámolási eljárásának a tervezete".
A pártelnök hosszan szólt a "magyarság küldetéséről" a külpolitikában. Hangsúlyozta azonban, bármilyen küldetést is fogad el a magyarság, ha annak meg akar felelni, akkor az első feladat az, hogy saját magát erőssé tegye. Legyengült ország ugyanis semmilyen küldetést nem tud sikeresen teljesíteni - hívta fel a figyelmet, rámutatva: a magyarság helye Európában, Közép-Európában és a Kárpát-medencében van, még akkor is, ha emiatt "az egyszerű mondat miatt Szlovákiában esetleg rendkívüli parlamenti ülést hívnak össze".
Orbán Viktor kifejtette: az emberek hajlamosak józanul is dönteni külpolitikai kérdésekben, erre példa az uniós csatlakozásról szóló népszavazás is, ahol nemcsak jól, hanem józanul döntöttek az emberek.
Hangsúlyozta: a jelenlegi magyar jobboldal "józan ész talaján álló, nemzet iránt elkötelezett, nyugatos részének" - ami nem jelenti a Kelet értékeinek tagadását -, határozottan nemet kell mondania nemcsak a kormányzati "szélsőségek" jelenségére, hanem arra az erőszakra is, amely a törvényeken kívül akarja megtalálni a megoldásokat a problémákra.
hirado
2009.11.11. 01:02