
Elfogadta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött új polgári törvénykönyvet az Országgyűlés. A képviselők egyebek mellett módosították az alapítványokkal, illetve a rokonházasságokkal kapcsolatos részeket.
192 igen, 163 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett hagyták jóvá az új polgárjogi kódexet a képviselők. Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá és nem hirdette ki az új Ptk.-t, hanem október 13-án megfontolásra visszaküldte a törvényhozásnak.
A múlt héten több ponton is változtattak a törvényen: a szocialisták álláspontjával összhangban változtattak az alapítványokkal, a joggal való visszaéléssel, a belátási képesség hiányával, a testvérnek testvér vér szerinti leszármazottjával kötött házasságával, a társasházi tulajdonnal, az ingatlan-nyilvántartással és a haszonélvezeti jog megváltásával kapcsolatos szabályokon, de az elévüléssel és a foglalóval kapcsolatos egyes részletszabályok tekintetében nem osztották a köztársasági elnök álláspontját.
hirado
2009.11.09. 21:15