
A Sláger Rádió mellett a Danubius Rádiót üzemeltető társaság is keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen - közölte a bíróság sajtóosztálya.
Videó: A Sláger és Danubius Rádió is perel
A médiumok soron kívüli eljárást kértek, amely iránt a bíróság a szükséges intézkedéseket megtette. Emellett kérték "az ideiglenes intézkedés" elrendelését, amelyről a bíróság az ORTT észrevételeit követően hoz döntést.
Az ORTT múlt szerdán, a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről. A döntést egyhangúlag hozták meg.
A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.
A döntést később bírálta az MDF, míg a liberálisok frakcióvezetője parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ezt azonban a két nagy párt nem támogatta.
A frekvenciadöntés másnapján - november 30-i hatállyal - lemondott tisztségéről Majtényi László, az ORTT elnöke.
A Sláger Rádió sajtóközleménye
A Sláger Rádió Zrt. a mai napon benyújtotta keresetét a Fővárosi Bírósághoz az ORTT országos kereskedelmi rádiós frekvenciák tárgyában hozott döntése ellen. Társaságunk határozottan támadja az ORTT döntést, amelyet múlt héten hozott a Testület, és amely véleményünk szerint számos jogszabálysértést tartalmaz.
Keresetünkben azt is kérjük, hogy a bíróság soron kívül meghozott ideiglenes intézkedéssel tiltsa el az ORTT-t hogy megkösse a műsorszolgáltatási szerződést a jogellenesen győztessé nyilvánított pályázóval.
"Az ORTT múlt szerdai döntése elképesztő és törvénysértő" - mondta Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatója. Amióta a döntés nyilvánosságra került a hallgatók egy emberként állnak a Sláger Rádió mellett kimutatva mit jelentünk nekik a mindennapjaikban. Minden lehetséges jogi fórumon harcolni fogunk a döntés ellen és biztosak vagyunk benne, ahogy a bíróság áttekinti a dokumentumokat ők is jogellenesnek fogják találni az ORTT döntését.
Harcolunk a döntés ellen, mert az alapvetően hibás és a 3,5 millió hallgatónk jobb bánásmódot érdemel. Egyúttal meg kell védenünk a független és objektív médiát Magyarországon. Egyetlen kereskedelmi rádió sem volt olyan sikeres, mint a Sláger Rádió figyelembe véve hallgatótáborát vagy bevételeinek nagyságát. A Sláger Angyal Alapítvány hátrányos helyzetű családok százainak segített minden évben, megszüntetése szintén nagy veszteség lenne Magyarországnak.
A Sláger Rádió Zrt., akinek többségi tulajdonosa az Emmis Communications, egy amerikai székhelyű média társaság 1997-ben nyerte el a frekvenciaengedélyt és hozta létre a Sláger Rádiót nyilatkozták a SEC-nek küldött jelentésükben múlt pénteken.
"2009. október 28-án az Országos Rádiós és Televíziós Testület (ORTT) egy másik nyertest hirdetett azon az országos kereskedelmi frekvencián, amelyet jelenleg a többségi tulajdonunkban álló leányvállalatunk, a Sláger Rádió Zrt. (Sláger) működtet. Úgy gondoljuk, hogy a licence odaítélése egy másik pályázó részére törvénytelen, mert az ellentétes az ORTT saját pályáztatási rendjével, sérti a magyar Médiatörvény előírásait, illetve az Európai Uniós jogszabályokat. Ezért Magyarországon és az Európai Unióban is minden jogi lépést megteszünk a döntés érvénytelenítése érdekében. Ha a döntés hatályban marad, a Sláger Rádiónak meg kell szüntetnie tevékenységét 2009. november 19-i hatállyal."
Keresetünket tájékoztatásul, az ORTT részére is megküldtük.
Budapest, 2009. november 3.
Heal Edina
Sláger Rádió Zrt.
vezérigazgató
hirado
2009.11.04. 00:02