HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > MSZP: komolytalanok az ellenzék módosító indítványai

t: 489

MSZP: komolytalanok az ellenzék módosító indítványai

Az MSZP azért nem támogatja a Fidesz és a KDNP a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványait, mert komolytalannak tartja azok nagy részét.

Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta, az ellenzéki képviselők indítványainak túlnyomó többsége komolytalan, nevetséges, olykor morbid.

Példaként említette, hogy nyolcszázmillió forintot csoportosítana át egy Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető által benyújtott módosító javaslat egy olyan útépítésre a 8-as úton, amely már javában tart.

Nincsenek valós számok a költségvetésben

A Fidesz szerint továbbra sem valós számokra épül a jövő évi költségvetés. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt mondta: ez jelenti a Gyurcsány-Bajnai-korszak folytatását.

A politikus szerint a költségvetésben a trükkök "újfajta megjelenését" lehet tapasztalni: már nem arról van szó, hogy "hazudunk reggel, éjjel meg este", hanem olyan számokat közölnek a parlamenttel, amelyek egy korábbi állapotnak felelnek meg talán, és nem következik belőlük a 2010-es büdzsé.

A Fidesz úgy véli, az MSZP-nek egyetlen célja van ezzel a költségvetéssel: "elbukdácsolni" valahogy a jövő évi választásokig.

A fideszes módosító indítványok leszavazásával kapcsolatban azt mondta, a kormány érzéketlen volt minden olyan szociális, oktatási támogatásra, amely enyhíthetett volna az emberek mindennapi gondjain.

hirado

2009.11.03. 23:57

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek