
Beleszólhatott a politika a decemberben leálló vasútvonalak kiválasztásába - írja a Népszabadság.
Hónig Péter közlekedési miniszter szerint kizárólag szakmai alapon dőlt el, hogy a kis forgalmú vonalak közül hol maradnak meg a vonatok, a lap szerint ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az ellenzéki képviselők választókerületeiben több helyen áll le a vasút a kormánypártiakhoz képest.
A tárca táblázata szerint 31 bezárásra ítélt szárnyvonal közül - a mindkét oldalt érintő 10 mellett - 13 ellenzéki honatyát, köztük a Fidesz egyes "erős" embereinek területét érinti.
A Népszava úgy tudja, hogy három vasútvonal még megmenekülhet. A vasutas szakszervezetek keddi sztrájkja nyomán a bezárásra ítélt vonalak akár tíz százalékát is lehúzhatja az MSZP-frakció a listáról, amelyet Antali Károly kormánybiztos szerdán politikai egyeztetésre visz.
hirado
2009.10.28. 10:37