HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Gyula saját pénzzel mászna ki a válságból

t: 842

Gyula saját pénzzel mászna ki a válságból

Helyi pénz bevezetésével lehetne kilábalni a válságból a gyulai Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (BAÉSZ) szerint - írja a Békés Megyei Hírlap.

Kásler Árpád, a gyulai központú szervezet elnöke elmondta: a pénz bevezetésének célja, hogy a helyi fogyasztást összekösse a helyi termeléssel. Így akár egy nagyobb nemzetközi válság estén is védettséget biztosítana a helyi pénz.

Az elnök szerint a helyi pénz bevezetésének megvannak úgy az Európai Unióban, mint Magyarországon a jogi feltételei. Hozzátette: nálunk azonban a legnehezebbek a bevezetés feltételei, mert a helyi pénz fedezetének a jelenlegi szabályozás szerint száz százaléknak kell lennie forintban. Más államokban ezzel szemben elegendő néhány százaléknyi fedezet.

Kásler szerint a használatával elkerülhetők, vagy legalábbis minimálisra csökkenthetők az olyan spekulációs ügyletek is, melyek akár egy-egy nemzeti valutát is romba döntetnek, megingathatnak.

A helyi pénznek sem célja, sem hivatása kiváltani a nemzeti pénzt. Óriási előnye, hogy nincs kamata, ezért nem érdemes parkoltatni - olvasható a Békés Megyei Hírlap hétfői számában.

hirado

2009.10.26. 10:35

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek