
Minden bizonnyal gázrobbanás rázta meg tegnap délután a VI., Vörösmarty utca 43. számú házat. Két sérültet szállítottak kórházba.
– Még most is remeg a lábam – kezdi a Vörösmarty utca és Andrássy út sarkán egy széken üldögélő idős lakó. A harmadikon van az otthonunk. Hallottuk a nagy robbanást és láttuk a földszintről kicsapódó lángokat. Két lakás robbant föl, de még az emeleten is kitörtek az ablakok.
A robbanás után mindenkit kitelepítettek a régi bérházból, és a rendőrség lezárta az utcát. Már az a kamasz fiú sem mehetett házuk közelébe, aki szintén a földszint egyik lakásában él.
– A nagymamámnál hallottam a hírt és rohantam haza – mondja, és már hívja is a rokonokat: a Bencéék lakása robbant össze, nem a miénk. A macskával viszont nem tudom, mi van – hadarja a telefonba.
A lakók közül sokan úgy vélik, az öreg gázvezetékek miatt történt a tragédia. Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője lapunknak elmondta: egy földszinti lakásban történt a robbanás, a detonáció miatt a közfal átdőlt a szomszédba. A törmelékek hét autóban okoztak kárt. Ketten sérültek meg, őket kórházba vitték. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást, jelenleg is ezt vizsgálják a szakértők.
szinesbulvár
2005.07.10. 12:21