HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
- Meghalt Schmuck Andor - hónapok óta küzdött súlyos betegségével
- Az USA is beszállt, egyre durvább a helyzet – Minket is tönkrevág az iráni háború?
- Hatalmas lángoszlop csapott fel Iránban, dróntámadás érte a világ legnagyobb földgázmezőjét
- Orbán Viktor reggeli interjúja: „Beszéljünk egyenesen, Brüsszelben háborút akarnak”
- Szijjártó: Izraelben 787, Iránban 14 magyar regisztrált konzuli védelemre
HIRDETÉS
HÍREK > BELFÖLD > „Egyszer még visszasírnak a rendőrök”
Három éve egyetlen magyar újságnak sem adott interjút Ambrus Attila. A Viszkis, aki – szavai szerint – besokallt a magyar sajtótól, egyszeri kivételt tett a Színes Bulvár Lappal, amikor a héten a sátoraljaújhelyi fegyház és börtön falai között nyilatkozott.
Három őr kíséretében, megbilincselt kezében bizonyítványait szorongatva érkezik ahhoz a tanteremhez, ahol néhány hete leérettségizett. Soványabb, kisportoltabb, mint hat évvel ezelőtt, amikor – egy nappal hírhedtté vált szökését megelőzően – még a BRFK Gyorskocsi utcai épületében láttam. Akkor még csak készülőfélben volt az első róla szóló könyv, amelynek utolsó egyeztetésén találkoztunk (Az Én, a Whiskys című kötetet a cikk írójával együtt írta Ambrus Attila – a szerk.). Csak a tekintetéből süt az a hat év, amit Magyarország egyik legszigorúbban őrzött rabjaként tudhat maga mögött.
Köszön, és mielőtt bármit kérdeznék, mosolyogva előrebocsátja: – Legközelebb az egyetemi diplomám átvétele után nyilatkozom. – Kitaláltam, hogy nekiállok és megpróbálom magamat fölépíteni – mondja, amikor arról kezd beszélni, hogy számtalan dühkitörés és a leginkább ezekért kapott rengeteg fegyelmi után mitől változott meg.
– Nagyon lerongált, amikor másodfokon még két évet rám húztak. Attól kezdve, hogy kimondta a bíró: 17 év, semmi nem érdekelt, azt gondoltam, hogy tart, ameddig tart, engem már senki, semmi nem hat meg. Évek kellettek hozzá, hogy túl tudjam tenni magam ezen. Eldöntöttem: lapozok, tudatosan fogok élni. Azt mondtam, hogy kész, muszáj kibírnom! Ha mások végig tudták csinálni, akkor én is. Ha már idekerültem, akkor kihasználok minden lehetőséget, hogy tanuljak, iskolába járjak és túléljem ezt a mérhetetlenül súlyos büntetést.
Amikor ezt mondja, kinéz az interjúnál jelen lévő egyik bv-tisztre és megkérdezi, hogy elfogadták-e a jelentkezését a szeptembertől induló két tanfolyamra. Kiderül, keramikus- és informatikusképzés indul majd, ő mindkettőre jelentkezett. Román nyelvvizsgát is szeretne tenni, de legnagyobb vágya az, hogy főiskolára járjon. Erre azonban jelenleg nincs lehetőség Sátoraljaújhelyen.
– Három ígéretet is kaptam a főiskolával kapcsolatban, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni – mondja, majd némi faggatózás után annyit árul el, hogy csak humán irányba tud továbbtanulni, mert a reál tárgyakkal harcban áll.
– Igyekszem a napomat úgy beosztani, hogy lefedjem magam. Négykor van ébresztő, fölkelek, megcsinálom az ágyamat – folytatja. - Miután nem járok dolgozni, visszafekszem még egy kicsit. Fél hétkor megnézem a bűnügyi összefoglalót az mtv-n. Utána kávézom, várom a sétát. Hetente 20-25 kilométert futok, ami annyit jelent, hogy napi 3-4 kilométert lenyomok. Kavicsokkal szépen kipakolgatom az udvart, abakusz jelleggel (ókori eredetű számolási segédeszköz – a szerk.) mérem le a távokat. Én ennek a kicsi udvarnak minden négyzetcentiméterét ismerem, olyan is volt, hogy megszámoltam, hány cigarettacsikk van egy négyzetméteren. Most már hetente kétszer lemehetek kondizni. De igazából csak sakkozni szoktam a kondifelelőssel, mert a zárkatársaim közül senki nem játszik. Természetesen indiai meg szicíliai védelmeket azért még nem nagyon vágok, de az a lényeg, hogy azt, aki anno megtanított sakkozni, most már 90 százalékban elverem.
– Mi a tét? – kérdezem.
– Nem szeretek fogadni. Mások szoktak csokiban, meg cigiben, de én etikátlannak tartom, hogy egy zárkatársat lefosszak azért, mert cinkeltek a lapjaim vagy épp régebb óta játszom. Visszatérve, hogy mit csinálok egy nap, minden percemet kitöltöm valamivel. Naponta 88-szor nézek hírműsorokat, a BBC, meg a CNN híradóit sosem hagyom ki. A Megasztárt is néztem, az Ibi (Oláh Ibolya – a szerk.) hangja nagyon tetszik. A filmek nem annyira érdekelnek. Könyvtárba ugyan még nem járhatok, de a társaim hoznak nekem könyveket. Most Erdély történetét, és Che Guevara életét olvasom.
Később kiderül, az a jó a könyvekben és az egész napos – percre kiszámított – elfoglaltságban, hogy nem kell önmagáról gondolkodnia.
– Ha elkezdek gondolkodni, végem van. Ugyanakkor annyi katarzison átestem, hogy túl vagyok már mindenféle lelki nyavalyán és igyekszem pozitívan felfogni, elfogadni a helyzetemet. Minden relatív, ha egy orosz vagy egy
etióp börtönben lennék, még nehezebb lenne – láthatóan büszkén folytatja. – Két éve nincs fegyelmim. Azon vagyok, hogy a régieket is töröljék, mert ettől függ, hogy kaphatok-e kedvezményt. Tavaly írtam egy kegyelmi kérvényt a köztársasági elnöknek. Elzavartak a francba… Ennek ellenére szentül meg vagyok győződve, hogy valahol egyszer egy jogharmonizáció keretében figyelembe veszik majd, hogy a többi elítélttel szemben én igenis joghátrányba kerültem. Ha ugyanis történetesen most csinálnám a balhémat, maximum 15 évet kaphatnék. De miután beismerő vallomást tettem (a hülye agyammal), minimum egy évet még ebből is levennének. Tehát 14 évvel megúsztam volna. A mai fejemmel már bevarrnám a számat, és meg nem szólalnék, mert nem éri meg. Én ehelyett szépen kiálltam: hogy ide lőjetek, és nem értettem, hogy mi történik velem, amikor meg is tették. Az bosszant a legjobban, hogy mióta elfogtak, rengeteg olyan palit megismertem, akiket gyilkosságért ítéltek el. Volt, aki kalapáccsal ölt és 12- 13 évvel megúszta. Nekem meg a 15 évre rátettek még kettőt. Most ettől jobb ember leszek?
– Sokan látogatják?
– Akik régen látogattak - egy-két embert leszámítva –, a mai napig jönnek. Zsuzsa, Éva (a nevelőanya, és egy volt barátnő – a szerk.), a barátom, Domonkos, a volt hokis társam, Baróthy Zsolti és egy doktor, akivel a Markóban haverkodtam össze, mert ott volt orvos. Ezek az emberek rengeteget számítanak nekem. Tartják velem a kapcsolatot, és én örülök, hogy egyáltalán van, akihez szólhatok, akinek telefonálhatok. Ha nem lenne senki, én már rég elintéztem volna magamat. Ha az embernek nincsenek kapcsolatai, stabil háttere, kimenni sem érdemes innen.
– Erdélyből nem jön senki?
– Anyám tavaly egyszer itt volt, de nagyon berágtam rá.
A gyerekkorommal kapcsolatban akartam megtudni tőle valamit, és levelet írtam neki.
Ő meg úgy szólított meg a válaszában, hogy drága fiam! Nekem egy anya, aki otthagy másfél éves koromban, ne írjon ilyet. Azért is nagyon haragszom rá, hogy a látogatásakor megbeszéltük: januárban újra eljön hozzám, és ez elmaradt. Jehova tanúja, ha a világ bármely pontján valami vallási konferencia van, oda érdekes módon el tud menni. Az egyetlenegy nyomorult fiához – mert függetlenül attól, hogy mit csináltam, az vagyok – meg nem jön el.
– Tudja, hogy a társa, Orbán Gábor most szabadult?
– Igen, és örülök neki, nincs bennem semmi harag vagy keserűség emiatt. Lehet, ez most profánul hangzik, de elképzelhető, hogy még egyszer visszasírnak engem a rendőrök. Annyira eldurvult a mai – idézőjelben – melós világ, hogy itt már semmi nem számít. Ha kell, bárkit combon vagy épp agyonlőnek, nem is beszélve Mórról.
– A szökés szót valószínűleg kimondani is bűn, pedig azt hiszem, ez a legtermészetesebb kérdés, ami egy 17 évre elítéltet foglalkoztathat.
Elkomorul az arca, amikor gondolkodás nélkül válaszol:
– Én már túl vagyok ezen. Engem a Gyorskocsi utcai szökésem utáni 102 nap annyira megviselt, hogy azt nem kívánom senkinek. Persze, jó lenne a Bermudákon vagy a Kajmán-szigeteken, de az biztos, hogy tudom: ha sikerülne is, olyan lelki teherrel járna, amit én már nem vállalnék be. Előbb- utóbb úgyis lebukik az ember. Ahhoz meg túl öreg vagyok, hogy egy életen át rohanjak.
Johnny Depp, a klasszis
– Több szerződést is alá akart velem íratni az az amerikai újságíró, Julian Rubinstein, aki könyvet írt rólam, de én mindig nemet mondtam – nyilatkozta a Viszkis. Több filmet is megnézett Johnny Depp-pel, aki – egyes hírek szerint – őt fogja alakítani a Rubinstein könyve alapján készülő amerikai filmben. Ambrus Attila állítja, bár eddig egyetlen forintot sem látott a történetét megfilmesítő ígéretekből, meggyőződése, hogy Johnny Depp olyan klasszis, akivel egy magyar színész sem tudja felvenni a versenyt.
szinesbulvár
2005.07.10. 12:19
t: 197
„Egyszer még visszasírnak a rendőrök”
Három éve egyetlen magyar újságnak sem adott interjút Ambrus Attila. A Viszkis, aki – szavai szerint – besokallt a magyar sajtótól, egyszeri kivételt tett a Színes Bulvár Lappal, amikor a héten a sátoraljaújhelyi fegyház és börtön falai között nyilatkozott. Három őr kíséretében, megbilincselt kezében bizonyítványait szorongatva érkezik ahhoz a tanteremhez, ahol néhány hete leérettségizett. Soványabb, kisportoltabb, mint hat évvel ezelőtt, amikor – egy nappal hírhedtté vált szökését megelőzően – még a BRFK Gyorskocsi utcai épületében láttam. Akkor még csak készülőfélben volt az első róla szóló könyv, amelynek utolsó egyeztetésén találkoztunk (Az Én, a Whiskys című kötetet a cikk írójával együtt írta Ambrus Attila – a szerk.). Csak a tekintetéből süt az a hat év, amit Magyarország egyik legszigorúbban őrzött rabjaként tudhat maga mögött.
Köszön, és mielőtt bármit kérdeznék, mosolyogva előrebocsátja: – Legközelebb az egyetemi diplomám átvétele után nyilatkozom. – Kitaláltam, hogy nekiállok és megpróbálom magamat fölépíteni – mondja, amikor arról kezd beszélni, hogy számtalan dühkitörés és a leginkább ezekért kapott rengeteg fegyelmi után mitől változott meg.
– Nagyon lerongált, amikor másodfokon még két évet rám húztak. Attól kezdve, hogy kimondta a bíró: 17 év, semmi nem érdekelt, azt gondoltam, hogy tart, ameddig tart, engem már senki, semmi nem hat meg. Évek kellettek hozzá, hogy túl tudjam tenni magam ezen. Eldöntöttem: lapozok, tudatosan fogok élni. Azt mondtam, hogy kész, muszáj kibírnom! Ha mások végig tudták csinálni, akkor én is. Ha már idekerültem, akkor kihasználok minden lehetőséget, hogy tanuljak, iskolába járjak és túléljem ezt a mérhetetlenül súlyos büntetést.
Amikor ezt mondja, kinéz az interjúnál jelen lévő egyik bv-tisztre és megkérdezi, hogy elfogadták-e a jelentkezését a szeptembertől induló két tanfolyamra. Kiderül, keramikus- és informatikusképzés indul majd, ő mindkettőre jelentkezett. Román nyelvvizsgát is szeretne tenni, de legnagyobb vágya az, hogy főiskolára járjon. Erre azonban jelenleg nincs lehetőség Sátoraljaújhelyen.
– Három ígéretet is kaptam a főiskolával kapcsolatban, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni – mondja, majd némi faggatózás után annyit árul el, hogy csak humán irányba tud továbbtanulni, mert a reál tárgyakkal harcban áll.
– Igyekszem a napomat úgy beosztani, hogy lefedjem magam. Négykor van ébresztő, fölkelek, megcsinálom az ágyamat – folytatja. - Miután nem járok dolgozni, visszafekszem még egy kicsit. Fél hétkor megnézem a bűnügyi összefoglalót az mtv-n. Utána kávézom, várom a sétát. Hetente 20-25 kilométert futok, ami annyit jelent, hogy napi 3-4 kilométert lenyomok. Kavicsokkal szépen kipakolgatom az udvart, abakusz jelleggel (ókori eredetű számolási segédeszköz – a szerk.) mérem le a távokat. Én ennek a kicsi udvarnak minden négyzetcentiméterét ismerem, olyan is volt, hogy megszámoltam, hány cigarettacsikk van egy négyzetméteren. Most már hetente kétszer lemehetek kondizni. De igazából csak sakkozni szoktam a kondifelelőssel, mert a zárkatársaim közül senki nem játszik. Természetesen indiai meg szicíliai védelmeket azért még nem nagyon vágok, de az a lényeg, hogy azt, aki anno megtanított sakkozni, most már 90 százalékban elverem.
– Mi a tét? – kérdezem.
– Nem szeretek fogadni. Mások szoktak csokiban, meg cigiben, de én etikátlannak tartom, hogy egy zárkatársat lefosszak azért, mert cinkeltek a lapjaim vagy épp régebb óta játszom. Visszatérve, hogy mit csinálok egy nap, minden percemet kitöltöm valamivel. Naponta 88-szor nézek hírműsorokat, a BBC, meg a CNN híradóit sosem hagyom ki. A Megasztárt is néztem, az Ibi (Oláh Ibolya – a szerk.) hangja nagyon tetszik. A filmek nem annyira érdekelnek. Könyvtárba ugyan még nem járhatok, de a társaim hoznak nekem könyveket. Most Erdély történetét, és Che Guevara életét olvasom.
Később kiderül, az a jó a könyvekben és az egész napos – percre kiszámított – elfoglaltságban, hogy nem kell önmagáról gondolkodnia.
– Ha elkezdek gondolkodni, végem van. Ugyanakkor annyi katarzison átestem, hogy túl vagyok már mindenféle lelki nyavalyán és igyekszem pozitívan felfogni, elfogadni a helyzetemet. Minden relatív, ha egy orosz vagy egy
etióp börtönben lennék, még nehezebb lenne – láthatóan büszkén folytatja. – Két éve nincs fegyelmim. Azon vagyok, hogy a régieket is töröljék, mert ettől függ, hogy kaphatok-e kedvezményt. Tavaly írtam egy kegyelmi kérvényt a köztársasági elnöknek. Elzavartak a francba… Ennek ellenére szentül meg vagyok győződve, hogy valahol egyszer egy jogharmonizáció keretében figyelembe veszik majd, hogy a többi elítélttel szemben én igenis joghátrányba kerültem. Ha ugyanis történetesen most csinálnám a balhémat, maximum 15 évet kaphatnék. De miután beismerő vallomást tettem (a hülye agyammal), minimum egy évet még ebből is levennének. Tehát 14 évvel megúsztam volna. A mai fejemmel már bevarrnám a számat, és meg nem szólalnék, mert nem éri meg. Én ehelyett szépen kiálltam: hogy ide lőjetek, és nem értettem, hogy mi történik velem, amikor meg is tették. Az bosszant a legjobban, hogy mióta elfogtak, rengeteg olyan palit megismertem, akiket gyilkosságért ítéltek el. Volt, aki kalapáccsal ölt és 12- 13 évvel megúszta. Nekem meg a 15 évre rátettek még kettőt. Most ettől jobb ember leszek?
– Sokan látogatják?
– Akik régen látogattak - egy-két embert leszámítva –, a mai napig jönnek. Zsuzsa, Éva (a nevelőanya, és egy volt barátnő – a szerk.), a barátom, Domonkos, a volt hokis társam, Baróthy Zsolti és egy doktor, akivel a Markóban haverkodtam össze, mert ott volt orvos. Ezek az emberek rengeteget számítanak nekem. Tartják velem a kapcsolatot, és én örülök, hogy egyáltalán van, akihez szólhatok, akinek telefonálhatok. Ha nem lenne senki, én már rég elintéztem volna magamat. Ha az embernek nincsenek kapcsolatai, stabil háttere, kimenni sem érdemes innen.
– Erdélyből nem jön senki?
– Anyám tavaly egyszer itt volt, de nagyon berágtam rá.
A gyerekkorommal kapcsolatban akartam megtudni tőle valamit, és levelet írtam neki.
Ő meg úgy szólított meg a válaszában, hogy drága fiam! Nekem egy anya, aki otthagy másfél éves koromban, ne írjon ilyet. Azért is nagyon haragszom rá, hogy a látogatásakor megbeszéltük: januárban újra eljön hozzám, és ez elmaradt. Jehova tanúja, ha a világ bármely pontján valami vallási konferencia van, oda érdekes módon el tud menni. Az egyetlenegy nyomorult fiához – mert függetlenül attól, hogy mit csináltam, az vagyok – meg nem jön el.
– Tudja, hogy a társa, Orbán Gábor most szabadult?
– Igen, és örülök neki, nincs bennem semmi harag vagy keserűség emiatt. Lehet, ez most profánul hangzik, de elképzelhető, hogy még egyszer visszasírnak engem a rendőrök. Annyira eldurvult a mai – idézőjelben – melós világ, hogy itt már semmi nem számít. Ha kell, bárkit combon vagy épp agyonlőnek, nem is beszélve Mórról.
– A szökés szót valószínűleg kimondani is bűn, pedig azt hiszem, ez a legtermészetesebb kérdés, ami egy 17 évre elítéltet foglalkoztathat.
Elkomorul az arca, amikor gondolkodás nélkül válaszol:
– Én már túl vagyok ezen. Engem a Gyorskocsi utcai szökésem utáni 102 nap annyira megviselt, hogy azt nem kívánom senkinek. Persze, jó lenne a Bermudákon vagy a Kajmán-szigeteken, de az biztos, hogy tudom: ha sikerülne is, olyan lelki teherrel járna, amit én már nem vállalnék be. Előbb- utóbb úgyis lebukik az ember. Ahhoz meg túl öreg vagyok, hogy egy életen át rohanjak.
Johnny Depp, a klasszis
– Több szerződést is alá akart velem íratni az az amerikai újságíró, Julian Rubinstein, aki könyvet írt rólam, de én mindig nemet mondtam – nyilatkozta a Viszkis. Több filmet is megnézett Johnny Depp-pel, aki – egyes hírek szerint – őt fogja alakítani a Rubinstein könyve alapján készülő amerikai filmben. Ambrus Attila állítja, bár eddig egyetlen forintot sem látott a történetét megfilmesítő ígéretekből, meggyőződése, hogy Johnny Depp olyan klasszis, akivel egy magyar színész sem tudja felvenni a versenyt.
szinesbulvár
2005.07.10. 12:19
Legfrissebb hirek
- Nagy Ervinnel, lovas amazonokkal, életre kelő oroszlánszoborral kilőtt a TISZA Párt kampánydala
- Egyre több magyar tartja pénzét külföldi számlákon és trezorokban
- Közúti ellenőrzéskor autókat vehet el a NAV
- A szesztilalom a trafikban nem érvényes
- Késelés Józsefvárosban
- Támogatja a zsebszerződések elleni lépéseket az LMP
- Magyar nap az Európa Ligában az M1-en és a telesport.hu-n
- Amerikai képviselő: A Tavares-jelentésnek nincs jelentősége
- Balog: A béremelés megfelel az ország teljesítőképességének
- Varga: Komoly lehetőség az uniós gazdaságfejlesztési támogatás
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
- Kitört a pánik Izraelben, megrohanták az emberek a boltokat
- Izraeli légicsapások: már két hete F-15-ösök állomásoznak Jordániában, hogy segítsenek elfogni az iráni rakétákat
- Válaszcsapás: Irán 100 drónt indított Izrael felé
- Izrael lefejezte az iráni hadvezetést: katonai vezetők és atomtudósok az áldozatok között
- Kiszivárgott, milyen nagy dobással készül Orbán Viktor: „Ha megfeszülök, sem tudok jobbat kihozni”
- Fekete füst Ahmedabad felett – elnémult a világ
- A vészkijáraton ugrott ki az indiai repülőgép-katasztrófa egyetlen túlélője a rendőrség szerint
- Nyitott ajtóval száguldott egy sebesvonat Budapesttől egészen Székesfehérvárig
- Inkasszálták Budapest számláját, Karácsony Gergely rendkívüli sajtótájékoztatót tartott
- Dráma Parajdon – átszakadtak az utolsó védőgátak, betört a víz a Telegdy-bányába is
HIRDETÉS
