
Ahhoz, hogy erről a betegségről többet tudjak, orvosoktól kértem tanácsot - meséli a művésznő. - Természetesen találkoztam néhány beteggel is. Fontosnak tartom, hogy szóba kerüljön ez a probléma, mert jóval gyakoribb, mint gondolnánk. Sok kollégámmal beszélgettem, és kiderült, szinte mindegyikük családjában, baráti körében van Alzheimer-kóros beteg.
A Jászai Mari-díjas művésznő az egyik idősek otthonában megdöbbenve látta, hogy az emeletre csak egy csigalépcsőn lehet felmenni, nincs lift. Nem fér a fejembe, hogy egy olyan helyen, ahol az emberek mozgásukban korlátozottak, idősek, miért ezt a megoldást kell választani. Még az ott dolgozók sem örülhetnek a folyamatos lépcsőzésnek, nemhogy a bentlakók.”
Venczel Vera beszélt arról, hogy a család tehetetlenül nézi a leépülési folyamatot. A hozzátartozóknak dolgozniuk kell, miközben az idős emberre úgy kell vigyázni, mint egy kisgyerekre. A szakemberek le tudják lassítani a folyamatot, jó esetben szinten tartják. A művésznő a forgatással kapcsolat elmesélte, sok segítséget kapott a stáb tagjaitól.
Amikor belecsöppentem a sorozatba, fogalmam nem volt, milyen gyors a tempó - meséli. - Nagy erőpróba volt, de szerettem forgatni ebben a közegben. Régi ismerősökre bukkantam a kollégák közt. Volt, akivel főiskolára jártunk együtt, volt, akivel együtt dolgoztam. Például Fodor Zsóka, Ábrahám Edit, Farkasházi Réka vagy Csomor Csilla.”
blikk
2005.07.10. 11:11