
Nem írja alá a 2011-es népszámlálást elrendelő törvényt a köztársasági elnök.
Sólyom László azt kifogásolja, hogy az új kérdőíven már nem szerepelnek a vallási hovatartozásra, illetve a fogyatékosságra vonatkozó kérdések. Az államfő szerint az is gond, hogy a kérdőíven nem a valós nemzetiségre kérdeznek rá, hanem arra, hogy ki melyik hivatalosan elismert kisebbséghez sorolja magát.
A fogyatékosügyi szervezetek Sólyomhoz fordultak
Október első felében az államfőhöz fordultak a fogyatékosügyi szervezetek a népszámlálási törvény ügyében. Akkor azt kérték a köztársasági elnöktől, hogy megfontolásra küldje vissza a törvényt az Országgyűlésnek.
Magyarországon 1870 óta tartanak népszámlálást, a 2011-es lesz a tizenötödik a sorban.
A szervezetek levelükben kifejtették: az Országgyűlés által október 5-én elfogadott, 2011. évi népszámlálásról szóló törvényből kimaradt a fogyatékosságügyi adatok gyűjtésére vonatkozó felhatalmazó rendelkezés. Az adatok nemcsak a fogyatékosságügyi fejlesztéspolitika alapjait jelentik, de nélkülözhetetlenek a Magyarország által nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez is.
hirado
2009.10.21. 13:13