HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
- Brutálisan drágultak a gyümölcsök – Ennyivel nőttek a fogyasztói árak júliusban
- Gáspár Győző újra bíróság elé áll – A Kúria perújítást rendelt el a sikkasztási ügyében
- Brokkolis szendvics okozhatta egy olasz férfi halálát, többeket az intenzíven ápolnak
- Harmadik napja tombol a tűz Dél-Olaszországban – Megállás nélkül folyik az oltás
- Éremeső a magyar csapatnál! Két aranyat is szereztek az úszók a világjátékokon, és ez nem minden
HIRDETÉS
HÍREK > BELFÖLD > Szentesi Zöldi László: Liberális bukta
Nem, és újra csak nem. Ezt az országot egy ideje már nem a „liberális” értelmiség tematizálja. Erejük, befolyásuk napról napra sorvad, és ezt ők is tudják…
Itt van például a legújabb akció, Vona Gábornak a magyar nyilvánosságból való kiebrudalási kísérlete, amely – magától értetődően – máris hatalmas fiaskó. „Az Élet és Irodalom e heti számában vezető értelmiségiek tiltakoznak Vona Gábor vendégszereplése miatt az MTV új, Ma Reggel című műsora ellen” – írja a Népszabadság a bornírt akcióról. És igen, ott vannak a régiek, az örök aláírók. Konrád, Parti Nagy, TGM, Ungváry Rudolf, Radnóti Sándor. Őket ismerem, a többieket nem nagyon. Gondolom, a szabadelvű felfogású vécésnénik ujjlenyomatát is beszámították, hogy meglegyen a szükséges létszám. Hiába: olvad a nagy csapat, oszlik, mint Magyarország kollektív tudatából a szabad madaras homály. Rém kellemetlen, de már egykori alapembereik sem tolonganak az aláírási lehetőségért.
De mit is akartok, „liberálisok”? Most éppen azt, hogy egy nektek ellenszenves politikus ne terjessze eszméit ebben az országban, legalábbis ezt suttogjátok, ordítjátok, hörgitek. Holnap pedig, mondjuk, a magyar nyelvet tiltanátok be, a lobogót, a Himnuszt vagy a bocskait, mindent, ami zavarja kifinomult ösztönvilágotokat. Az persze nem zavar benneteket, hogy az elemi matematika szerint nektek egyszerűen nincs jogotok kitessékelni senkit a magyar nyilvánosságból. Mi is eltűrjük, hogy farizeus képetekkel, lejárt eszméitekkel itt rontjátok a levegőt, ti is hallgassatok egy kicsit, ha nem tetszik a tévében a műsor.
Fájdalom, ez már nem az ötvenes évek, amikor veselerúgással érveltek kedves papáitok, de nem is a Kádár-korszak, amikor összekacsintottatok a kivéreztetett nemzeti nyilvánosság felett. Az időtök lejárt, „liberálisok”. Eszméiteket sorra megcáfolta az élet. Neveteket, életműveteket a felnövekvő nemzedék nem ismeri. Nem számít, mit gondoltok, nem fontos, mit rikoltoztok. Ha valamilyen csoda folytán itt-ott még el tudjátok mondani főműsoridőben régi toborzószövegeiteket, az emberek undorral kapcsolnak át másik csatornára. Mert ti még mindig a régi nótát fújjátok, ami a kilencvenes évek elején tagadhatatlanul hatott: a zsidókérdést, a cigánykérdést, a nemzeti gondolat kisszerű, alantas gyűlöletét, a szenvelgő arccal előadott rossz bel-budai szövegeket.
Emlékszem, hogy ájuldoztatok egymástól az Antall-korszakban. Akkor ti voltatok divatban az egyetemeken, az értelmiségi szalonokban. Azt hittétek, örökké tart a kegyelmi állapot, de nem jól sáfárkodtatok az idővel. Meg aztán azt hittétek, nagyon okosak is vagytok. Mi pedig bunkók, akik alig tudunk írni-olvasni, életünk végéig kisebbrendűségi érzés nyomorítja életünket, és eszelős gyűlölettel irigyeljük hatalmatokat, befolyásotokat, pénzeteket.
Amíg ti egymást nyugtatgattátok, mi készültünk és dolgoztunk. Másfél évtized szívós önépítésével jutottunk idáig. Ma már, köszönjük, jól vagyunk. Hátradőlünk a karosszékben, és mosolyogva nézzük, ahogyan hídfőállásaitokat szépen, egymás után feladjátok. Ahogyan vicsorogva, sunyi gyűlölettel visszavonultok. És ami a legszebb az egészben: nem pusztán csatát buktok, de az egész háborút elvesztitek. Hiszen mi más volna, ha nem megsemmisítő vereség már a puszta tény is önmagában: mára kiépült a nemzeti tájékoztatás. Nektek pedig lassan menekülőre kell fognotok, ha emberi jogista lózungjaitokat előadjátok egyetemen, utcán, az élet különböző fórumain. Az emberek élete teljesen másról szól, és ha nem lennétek annyira izgágák és erőszakosak, más húrokon is játszanotok kellene. De nem, ti csak ezt a lemezt ismeritek. Pedig állítólag olyan okosak vagytok. Mégsem tudtok mást adni, mert ez a lényegetek. És ezért lesz csúfos bukás a vége.
2006 áprilisában döbbenten néztük a televízióban, hogy ti még a választási győzelmet sem tudjátok méltó módon megünnepelni. Narancsos buktát kínálgattatok körbe, szabad demokraták és szocik, kéz a kézben, sunyi falkaörömben. Mert nektek még programotok sincsen: ha az emberi butaság néha tort ül az értelem felett, és a nép legyőzi a nemzetet ebben az országban, akkor is csak a politikai ellenfelet rugdossátok. Most fordult a kocka. Készül már a magyar kalács nektek. Akkorát sütünk, hogy megemlegetitek, mielőtt gyomorrontási tünetekkel eloldalogtok innen.
De nagyobb ügyről van itt szó a mai pártoknál, a parlamenti választásról. Bármi lesz az eredmény, korszak- és ízlésváltás zajlik az élet minden területén. A Magyar Hírlap és az Echo Televízió közönségtalálkozóin – bárhol járjunk az országban – egy tűt sem lehet leejteni. Ott vannak a fiatalok, az idősebbek, férfiak és nők, parasztemberek, melósok, értelmiségiek – egész Magyarország. Választ keresnek arra a kérdésre, hogy mi következik utánatok. Elmondjuk nekik is, leírom most is: nemzeti reneszánsz következik. Az elmúlt nyolc évben a párhuzamos Magyarország felállította a maga intézményeit, és már csak egy rövid időt kell várni, hogy végre beinduljanak a dolgok.
Nem szívesen lennék a helyetekben, „liberálisok”.
Szentesi Zöldi László
2009.10.19. 23:32
t: 1031
Szentesi Zöldi László: Liberális bukta
Nem, és újra csak nem. Ezt az országot egy ideje már nem a „liberális” értelmiség tematizálja. Erejük, befolyásuk napról napra sorvad, és ezt ők is tudják…Itt van például a legújabb akció, Vona Gábornak a magyar nyilvánosságból való kiebrudalási kísérlete, amely – magától értetődően – máris hatalmas fiaskó. „Az Élet és Irodalom e heti számában vezető értelmiségiek tiltakoznak Vona Gábor vendégszereplése miatt az MTV új, Ma Reggel című műsora ellen” – írja a Népszabadság a bornírt akcióról. És igen, ott vannak a régiek, az örök aláírók. Konrád, Parti Nagy, TGM, Ungváry Rudolf, Radnóti Sándor. Őket ismerem, a többieket nem nagyon. Gondolom, a szabadelvű felfogású vécésnénik ujjlenyomatát is beszámították, hogy meglegyen a szükséges létszám. Hiába: olvad a nagy csapat, oszlik, mint Magyarország kollektív tudatából a szabad madaras homály. Rém kellemetlen, de már egykori alapembereik sem tolonganak az aláírási lehetőségért.
De mit is akartok, „liberálisok”? Most éppen azt, hogy egy nektek ellenszenves politikus ne terjessze eszméit ebben az országban, legalábbis ezt suttogjátok, ordítjátok, hörgitek. Holnap pedig, mondjuk, a magyar nyelvet tiltanátok be, a lobogót, a Himnuszt vagy a bocskait, mindent, ami zavarja kifinomult ösztönvilágotokat. Az persze nem zavar benneteket, hogy az elemi matematika szerint nektek egyszerűen nincs jogotok kitessékelni senkit a magyar nyilvánosságból. Mi is eltűrjük, hogy farizeus képetekkel, lejárt eszméitekkel itt rontjátok a levegőt, ti is hallgassatok egy kicsit, ha nem tetszik a tévében a műsor.
Fájdalom, ez már nem az ötvenes évek, amikor veselerúgással érveltek kedves papáitok, de nem is a Kádár-korszak, amikor összekacsintottatok a kivéreztetett nemzeti nyilvánosság felett. Az időtök lejárt, „liberálisok”. Eszméiteket sorra megcáfolta az élet. Neveteket, életműveteket a felnövekvő nemzedék nem ismeri. Nem számít, mit gondoltok, nem fontos, mit rikoltoztok. Ha valamilyen csoda folytán itt-ott még el tudjátok mondani főműsoridőben régi toborzószövegeiteket, az emberek undorral kapcsolnak át másik csatornára. Mert ti még mindig a régi nótát fújjátok, ami a kilencvenes évek elején tagadhatatlanul hatott: a zsidókérdést, a cigánykérdést, a nemzeti gondolat kisszerű, alantas gyűlöletét, a szenvelgő arccal előadott rossz bel-budai szövegeket.
Emlékszem, hogy ájuldoztatok egymástól az Antall-korszakban. Akkor ti voltatok divatban az egyetemeken, az értelmiségi szalonokban. Azt hittétek, örökké tart a kegyelmi állapot, de nem jól sáfárkodtatok az idővel. Meg aztán azt hittétek, nagyon okosak is vagytok. Mi pedig bunkók, akik alig tudunk írni-olvasni, életünk végéig kisebbrendűségi érzés nyomorítja életünket, és eszelős gyűlölettel irigyeljük hatalmatokat, befolyásotokat, pénzeteket.
Amíg ti egymást nyugtatgattátok, mi készültünk és dolgoztunk. Másfél évtized szívós önépítésével jutottunk idáig. Ma már, köszönjük, jól vagyunk. Hátradőlünk a karosszékben, és mosolyogva nézzük, ahogyan hídfőállásaitokat szépen, egymás után feladjátok. Ahogyan vicsorogva, sunyi gyűlölettel visszavonultok. És ami a legszebb az egészben: nem pusztán csatát buktok, de az egész háborút elvesztitek. Hiszen mi más volna, ha nem megsemmisítő vereség már a puszta tény is önmagában: mára kiépült a nemzeti tájékoztatás. Nektek pedig lassan menekülőre kell fognotok, ha emberi jogista lózungjaitokat előadjátok egyetemen, utcán, az élet különböző fórumain. Az emberek élete teljesen másról szól, és ha nem lennétek annyira izgágák és erőszakosak, más húrokon is játszanotok kellene. De nem, ti csak ezt a lemezt ismeritek. Pedig állítólag olyan okosak vagytok. Mégsem tudtok mást adni, mert ez a lényegetek. És ezért lesz csúfos bukás a vége.
2006 áprilisában döbbenten néztük a televízióban, hogy ti még a választási győzelmet sem tudjátok méltó módon megünnepelni. Narancsos buktát kínálgattatok körbe, szabad demokraták és szocik, kéz a kézben, sunyi falkaörömben. Mert nektek még programotok sincsen: ha az emberi butaság néha tort ül az értelem felett, és a nép legyőzi a nemzetet ebben az országban, akkor is csak a politikai ellenfelet rugdossátok. Most fordult a kocka. Készül már a magyar kalács nektek. Akkorát sütünk, hogy megemlegetitek, mielőtt gyomorrontási tünetekkel eloldalogtok innen.
De nagyobb ügyről van itt szó a mai pártoknál, a parlamenti választásról. Bármi lesz az eredmény, korszak- és ízlésváltás zajlik az élet minden területén. A Magyar Hírlap és az Echo Televízió közönségtalálkozóin – bárhol járjunk az országban – egy tűt sem lehet leejteni. Ott vannak a fiatalok, az idősebbek, férfiak és nők, parasztemberek, melósok, értelmiségiek – egész Magyarország. Választ keresnek arra a kérdésre, hogy mi következik utánatok. Elmondjuk nekik is, leírom most is: nemzeti reneszánsz következik. Az elmúlt nyolc évben a párhuzamos Magyarország felállította a maga intézményeit, és már csak egy rövid időt kell várni, hogy végre beinduljanak a dolgok.
Nem szívesen lennék a helyetekben, „liberálisok”.
Szentesi Zöldi László
2009.10.19. 23:32
Legfrissebb hirek
- Nagy Ervinnel, lovas amazonokkal, életre kelő oroszlánszoborral kilőtt a TISZA Párt kampánydala
- Egyre több magyar tartja pénzét külföldi számlákon és trezorokban
- Közúti ellenőrzéskor autókat vehet el a NAV
- A szesztilalom a trafikban nem érvényes
- Késelés Józsefvárosban
- Támogatja a zsebszerződések elleni lépéseket az LMP
- Magyar nap az Európa Ligában az M1-en és a telesport.hu-n
- Amerikai képviselő: A Tavares-jelentésnek nincs jelentősége
- Balog: A béremelés megfelel az ország teljesítőképességének
- Varga: Komoly lehetőség az uniós gazdaságfejlesztési támogatás
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
- Meghalt Schmuck Andor - hónapok óta küzdött súlyos betegségével
- Az USA is beszállt, egyre durvább a helyzet – Minket is tönkrevág az iráni háború?
- Hatalmas lángoszlop csapott fel Iránban, dróntámadás érte a világ legnagyobb földgázmezőjét
- Orbán Viktor reggeli interjúja: „Beszéljünk egyenesen, Brüsszelben háborút akarnak”
- Szijjártó: Izraelben 787, Iránban 14 magyar regisztrált konzuli védelemre
- Kitört a pánik Izraelben, megrohanták az emberek a boltokat
- Izraeli légicsapások: már két hete F-15-ösök állomásoznak Jordániában, hogy segítsenek elfogni az iráni rakétákat
- Válaszcsapás: Irán 100 drónt indított Izrael felé
- Izrael lefejezte az iráni hadvezetést: katonai vezetők és atomtudósok az áldozatok között
- Kiszivárgott, milyen nagy dobással készül Orbán Viktor: „Ha megfeszülök, sem tudok jobbat kihozni”
HIRDETÉS
