t: 343
Péntek estig a Kárpát-medence fölé többnyire nedves, majd a jelenleginél 4-5 fokkal hűvösebb levegő érkezik. A hajnali óráktól északon felszakadozik a felhőzet, és ott több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, ugyanakkor délen továbbra is erősen felhős lesz az ég, további eső, zápor valószínű. A délnyugati, majd estétől az északnyugati szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében egy-egy viharos széllökés is lehet.