HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Megszületett a megállapodás-tervezet a kórházak és a kormányzat között

t: 461

Megszületett a megállapodás-tervezet a kórházak és a kormányzat között

Megszületett a megállapodás-tervezet a kórházak szakmai szervezetei és a kormányzat között a keddi tárgyaláson. Az intézmények októberben megkapják a 4,5 milliárd forintot, ezen felül decemberben - a jövő évi költségvetés terhére - többletforráshoz jutnak. Azonban, hogy ez mekkora összeget jelent, egyelőre nem tudni - mondta Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Továbbá a jelenlegi három havi finanszírozási csúszás két hónapra csökken, azaz a jövő év január közepéig egyhavi pénzt biztosítanak a kórházak részére, szintén a jövő évi büdzsé terhére. A kórházvezetők ezen kívül fenntartják azt, hogy ezekkel a kifizetésekkel a jövő évi előirányzat azonban nem csökkenhet. "Ezekkel a kifizetésekkel nagy valószínűség szerint teljesülni fog a kórházak kérése" - fogalmazott Varga Ferenc.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórház főigazgatója, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke azt mondta, a megbeszélésen - amelyen most először vett részt Oszkó Péter pénzügyminiszter - nem kételkedett a kért összeg szükségességében. A kifizetés technikájában azonban még meg kell állapodniuk az október 7-ei ismételt találkozón.

Hozzátette: a megállapodás-tervezetben rögzítették azt is, hogy november 1-től visszaállítják a teljesítményvolumen-korlátot. A finanszírozott teljesítményben és az alapdíjban a következő tárgyalási fordulóig megállapodnak.

Golub Iván, az Uzsoki utcai kórház főigazgatója elmondta, azt szeretnék, ha a mostani 150 ezer forintos alapdíj nem csökkenne. Úgy vélte, a következő hónapok központi kifizetései "messze meghaladják" azt az összeget, amelyet a kórházak 25,5 milliárdban megjelöltek. Véleménye szerint ezzel az intézmények akut likviditási gondjai enyhülnek.

Csiba Gábor közölte azt is, hogy a megállapodásig felfüggesztik a korábban meghirdetett akciósorozatukat, azonban a zöld zászlók a jövő heti megállapodásig maradnak.

Székely Tamás egészségügyi miniszter újságírói kérdésre elmondta: mivel a jövő évi költségvetés még csak tervezet, egyelőre nem tudja megmondani, hogy abban hol kell a módosításokat megtenni, hogy az ez évi kifizetések teljesüljenek. Székely Tamás az újságírók előtt "elszólta magát" a decemberi összegről. Úgy fogalmazott: "(...) miután likviditási problémákkal küzdenek az intézmények, erre találtuk ki a mostani 4,5 milliárd és a decemberi hatmilliárd forintos összeget".

Miután az újságírók visszakérdeztek, hogy jól hallották-e a "decemberi hatmilliárdot", Székely Tamás azt mondta, "nem mondtam semmi ilyet, a decemberben kifizetendő összegről a jövő heti következő találkozókig kell megegyezni".

hirado

2009.09.30. 11:17

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek