
Sok területen új államosításra van szükség, mivel a gazdasági-pénzügyi válság felhívta a figyelmet az állam szerepének megerősítésére - mondta Stumpf István, az egykori Orbán-kormány kancelláriaminisztere.
A volt miniszter kifejtette: az új államosításnak az egészségügyet és az oktatást mindenképpen érintenie kell, hiszen ezek olyan fontos feladatok, amelyet senki másra nem lehet átruházni.
Stumpf István szerint az egészségügy és az oktatás ezért is kiemelten fontos, mert nagyban befolyásolja a nemzet teljesítményét rövid-, közép- és hosszú távon egyaránt.
Erős állam
Az erős állam létrehozásának feltételeként említette a közmegegyezést, a nemzeti minimum meghatározását a kérdéskörben, ami megkönnyíti és garantálja az elengedhetetlen változtatások véghezvitelét.
A volt kancelláriaminiszter úgy véli, olyan köztisztviselőkre és közalkalmazottakra van szükség, akik életpályaként fogják fel hivatásukat, s folyamatosan képzik magukat a feladatok színvonalas ellátásához.
Erős közigazgatás
Fehér József, a Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára szerint szükség van az erős közigazgatás megszervezésére, hiszen jó szakmai háttér nélkül az állam nem láthatja el sikeresen feladatait.
Kialakításához alapkérdésnek nevezte a köztisztviselők és közalkalmazottak önbecsülésének visszaállítását, amit szerinte az utóbbi 3-4 év tépázott meg, amikor "a költségvetési nehézségekért az MSZP-SZDSZ-kormány a közigazgatás dolgozóit tette bűnbakká".
Fehér József kijelentette: szükség van a törvényesség helyreállítására is, az intézményeknek maradéktalanul be kell tartaniuk a rendelkezéseket, másként "nem lehet jogkövető magatartást elvárni másoktól".
Politikai befolyás
Szólt arról is, hogy elengedhetetlen a "szakmai súly" visszaállítása, utalva arra: "példa nélküli, ahogy a politika betüremkedett a közigazgatási intézményrendszerbe".
Mivel a köztisztviselők és közalkalmazottak 60 százaléka 50 éven felüli, a helyükre lépők felkészítéséről már most gondoskodni kellene - mondta a főtitkár, hozzátéve, a közigazgatási feladatok ellátása külön tudást igényel, amelyet csak a munka során sajátíthatnak el a jó alapképzettséggel rendelkezők.
hirado
2009.09.28. 13:20