
A Fidesz lemondásra szólította fel pénteken Oszkó Péter pénzügyminisztert épülő házának ügye miatt.
Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta: az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetését benyújtó pénzügyminiszter több száz millió forintért épít villát tudatosan törvénysértő módon.
A politikus véleménye szerint, ha egy tárcavezető tudatosan törvényt sért, nincs más hátra, le kell mondania, hivatalban maradása ugyanis annak nyílt beismerése lenne, hogy a kormány a törvények fölé helyezte magát.
A Magyar Nemzet szerdai számában azt írta, hogy Oszkó Péter épülő házára nem adták ki a használatbavételi engedélyt, mert eltért az eredeti tervektől. Az ügyet vizsgálja a II. kerületi polgármesteri hivatal.
Ágh Péter kifejtette: "voltak különböző nyilatkozatok, amelyekben a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy kénytelen volt jogsértést elkövetni".
A Fidesz álláspontja szerint azonban egy jogalkotónak éppen példát kellene mutatnia, hiszen neki különösen ügyelnie kell arra, hogy a jogszabályokat betartsák az emberek - mondta a politikus.
Ehhez képest "Oszkó Péter az emberek arcába nevetett, és elmondta, hogy ő épp elég gazdag ahhoz, hogy nyugodtan törvényt sérthessen, maximum kifizeti a büntetést".
Erről szól a szocialisták kormányzása: visszaélés a hatalommal, állandó hazudozás, a gazdagoknak mindent szabad - fogalmazott a képviselő.
hirado
2009.09.25. 22:18