HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Csoportos létszámleépítés a rendőrségen

t: 597

Csoportos létszámleépítés a rendőrségen

Bár a kormány a rendőrség megerősítését kiemelt célnak tartja, hogy a közbiztonságba vetett bizalom helyreálljon, az országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére több főkapitányságnak is csoportos létszámleépítésről kell döntenie - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint Bencze József országos rendőrfőkapitány szeptember 18-án hagyta jóvá a leépítésekről szóló előterjesztést.

A lap az előterjesztésre hivatkozva azt írta, hogy az intézkedést azzal indokolták: a határőrség és a rendőrség két évvel ezelőtti integrációja után egyes szerveknél, a szakszervezetekkel való megállapodás alapján, jóval több embert foglalkoztattak, mint amennyit a rendőrségi állománytábla megenged.

Ezt úgy oldották meg, hogy a határőrségtől átvett embereket korábbi szolgálati helyükön foglalkoztatták tovább, a bérfedezetet azonban egy másik rendőri szervtől irányították át, ahol voltak betöltetlen munkakörök, üres státusok. Ezeken a helyeken azonban így nem tölthették fel az állományi létszámot.

A lap birtokába került egy levél, amely szerint a Győr-Moson-Sopron megyei kapitányságról 100 főt küldenek el.

hirado

2009.09.24. 22:41

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek