
Bonyolult volt jogilag, ezért inkább nem tiltja az új Polgári törvénykönyv az egyik rokoni házasságot. Májustól elvileg legális, ha valaki feleségül veszi a testvére gyerekét. A genetikus ugyanakkor ellenzi a nagybácsi és az unokahúg házasságát. Czeizel Endre szerint 8-10 százalék az esély arra, hogy a párnak beteg gyereke születik, vagyis ugyanannyi, mint a féltestvérek házassága esetén lenne - azt azonban tiltja a törvény.
Egy magyar példa: végtelen a Heves megyei Ivád családfája. Négyszáz lakosának 85 százaléka rokona egymásnak, de egészségesek, ami csodaszámba megy. A rokonok házassága ugyanis a genetikusok szerint veszélyes. Elsőfokú családtagot, például a testvért tilos elvenni a Polgári törvénykönyv szerint. A másodfokú rokonok közötti házasság, ha például valaki a féltestvérét venné el, szintén tilos. De másodfokú az is, ha valaki a nagybátyjával házasodna., ez pedig elvileg májustól legális.
A másodfokú rokonoknak 25% közös génállománya van. Ilyen a nagybácsi, unokahúg, a féltestvér, ott viszont 8-10% az esélye annak, hogy a gyerekben az úgynevezett genetikai terheltség megjelenik – mondta a Híradónak Czeizel Endre. Elsősorban értelmi fogyatékos lehet a gyerek.
Jelenleg csak jegyzői engedéllyel házasodhat valaki a testvére leszármazottjaival. A jogalkotók szerint azonban a jegyzőktől nem várható el, hogy ilyen kérdésben döntsenek, ezért ezt a rokoni kapcsolatot törölték a tiltó listáról - így viszont engedélyezett lett. Az igazságügyi tárca osztályvezetője jelezte, ebben az esetben a jog és a genetika világa találkozik, tehát nem biztos, hogy jogi eszközökkel lehet rendet tenni ebben a kérdésben. Vagy egy általános tiltás, vagy egy általános engedélyezés lehetséges.
A Polgári törvénykönyvet a héten fogadta el a parlament. Ha a köztársasági elnök aláírja, májustól teljesen legális lesz, ha valaki feleségül veszi mondjuk a húga lányát.
hirado
2009.09.24. 22:20