Ha most szeptemberben lennének a választások, akkor a Fidesz és a Magyar Szocialista Párt mellett csak a Jobbik lépné át az öt százalékos parlamenti küszöböt - derül ki a Századvég és a Forsense legfrissebb kutatásából.
A kormánypárt támogatottsága jelenleg 14 százalék az összes szavazó körében, a Fideszé pedig 25 százalék. A biztosan szavazók között még nagyobb a Fidesz előnye, amely a szavazatok közel hat tizedét (57 százalék) zsebelné be, az MSZP viszont csak a szavazatok negyedére (25 százalék) számíthatna. A Jobbik ebben a "kategóriában" továbbra is 12 százalékon áll, úgy mint júniusban.
A felmérés szerint a Jobbik kivételével egyik kispártnak sincs esélye az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére
A Szabad Demokraták Szövetségére (SZDSZ) szavazók aránya a biztosan szavazó pártot választók körében már az egy százalékot sem éri el. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Lehet Más a Politika (LMP) júniusban még négy-négy százalékon állt, azonban ha most tartanának parlamenti választást, akkor az LMP a szavazatok két százalékát, az MDF pedig az egy százalékát szerezhetné meg.
Pártok támogatottsága* (százalékban)
2009. szeptember
Összes megkérdezett Pártválasztók Biztos szavazó pártválasztók
MSZP
14 28 25
Fidesz 25 49 57
SZDSZ 1 2 1 (0)
MDF 1 2 1
Jobbik 6 13 12
LMP 1 2 2
egyéb párt 2 3 2
NT/NV 50
Nőtt a kormány népszerűsége Bajnai Gordon beiktatása óta.
A Bajnai Gordon által vezetett kormány megítélése sokat javult megalakulása óta, ám a többségi vélekedés még mindig alapvetően negatív. Szeptemberben a megkérdezettek több mint fele (52 százaléka) értékelte negatívan a kormány tevékenységét. A kabinet értékelése elsősorban a pártszimpátiától függ: az MSZP szavazóinak 93 százaléka ítélte meg pozitívan a kormányt, a Fidesz szavazóinak 84 százaléka viszont negatívan.
Nem kedvező az ellenzék tevékenységének megítélése sem. A politikai évadnyitót megelőzően készült adatfelvétel szerint szeptemberben 32 százalék az ellenzék tevékenységét pozitívan megítélők aránya, míg negatív véleményen a megkérdezettek 58 százaléka van. Továbbra is jelentős azok aránya, akik mind a kormánnyal, mind pedig az ellenzékkel elégedetlenek (24 százalék).
hirado
2009.09.22. 23:58