
Az MSZP szerint a gázpiac liberalizálásának is szerepe van abban, hogy októbertől átlagosan 10 százalékkal csökken a lakossági gázár.
A tavaly elfogadott gáztörvény liberalizálta a piacot, így a jövőben mindenkor a szolgáltatók határozzák meg az árakat - közölte Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista elnöke.
A politikus azt mondta, a gázár csökkentésének mértéke teljes egészében nem lesz érezhető a távhő esetében, de annak is csökkenni fog az ára.
Az árcsökkentést az tette lehetővé, hogy mérséklődött a gáznak, mint terméknek az ára, illetve, hogy a korábban az indokoltnál alacsonyabb közüzemi ár miatt felhalmozódott "tartozás" a július elsejétől érvényes köbméterenként 17 forintról októberben 3,2 forintra csökken.
Januártól kisebb áremelés várható, de ez még több tényezőtől függ. A gáz, mint terméknek az ára enyhén emelkedik, de a végfelhasználói árat befolyásolja a devizaárfolyam változása, valamint az is, hogy 2010-től a rendszerhasználatban új árszabályozási ciklus kezdődik.
A Fidesz szerint a szocialisták átverik az embereket, amikor gázár-csökkentést jelentenek be. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében úgy véli: miután a szocialisták kormányzásuk alatt évente többször jelentősen emelték a gáz árát, most, a választások közeledtével nem merik ezt újra megtenni. Ezért inkább átverik az embereket - fogalmaz.
Az áram ára nem csökken
A lakosságot, a kisfogyasztókat és a közintézményeket ellátó, úgynevezett egyetemes szolgáltatói körben az áram ára közelít a szabadpiaci árakhoz, de még mindig elmarad attól. Akkor csökkenhet az áram ára, ha mérséklődik a hőt és áramot kapcsoltan termelők támogatása, amelyet a fogyasztó fizet meg. A támogatás csökkentése legkorábban 2011-től történhet meg, de figyelembe kell venni a - szintén az árban támogatott - megújuló energia arányának emelési kötelezettségét, ami az árcsökkentés ellen hathat.
hirado
2009.09.22. 23:44