
Magyarország megértette a válság üzenetét, így most cselekvő korszakát éli - mondta a magyar miniszterelnök hétfőn New Yorkban élő magyar értelmiségiek előtt.
Bajnai Gordon ahhoz hasonlította a krízis Magyarországra gyakorolt hatását, mintha "a szobában felkapcsolták volna a villanyt". A kormányfő szerint a politikai elit az elmúlt 10 év "hamis realizmusa" következtében feláldozta a fejlődést.
Magyarországon az elmúlt 10 esztendőben elmaradtak a lényeges reformok, mesterségesen tartották magasan az életszínvonalat, emiatt azonban nőtt az eladósodottság - ezzel magyarázta New York-i látogatásának második napján Bajnai Gordon, hogy Magyarországot miért érintette a világ átlagánál nagyobb mértékben a gazdasági válság. A miniszterelnök, a helyi magyar értelmiségieknek tartott előadásán beszámolt kormánya elmúlt 100 napban tett lépéseiről. A kormányfő elsősorban a nyugdíj-, a szociális és az adórendszer átalakításának jelentőségéről beszélt, amely szerinte megerősítette a bizalmat a magyar gazdaság iránt.
A szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban a kormányfő hangsúlyozta: Magyarország célja nem az, hogy a feszültséget öncélúan fokozza, , hanem az, hogy biztosítsa a kisebbségek szabad nyelvhasználatát. Bajnai Gordon szerint a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ellentétes az európai normákkal és a térség korábbi - azóta megbukott - kisebbségi politikájára emlékeztet.
Bajnai Gordon miniszterelnök kedden részt vesz az ENSZ Klímacsúcs ülésén, majd meglátogatja a New York-i tőzsdét is.
hirado
2009.09.22. 10:56