
Kónya István, a büntetőkollégium vezetője, Erményi Lajos főtitkár (polgári ügyszakos tanácsvezető bíró), valamint Cserni János büntetőbíró (Fővárosi Bíróság) pályázott a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesi posztjára - írja a HVG.
Cserni János, a bírók alternatív érdekvédelmi szervezetének szánt Ibike (korábbi nevén Tibike) egyesület létrehozója ugyanakkor nem járult hozzá ahhoz, hogy az LB összbírói értekezlete megismerje részletes elképzeléseit, mondván, nem az övék a választás joga - olvasható a HVG-ben.
Banicz Erika, a Legfelsőbb Bíróság sajtótitkára szeptember 10-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy hárman pályáztak a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesi posztjára. Közleménye szerint közülük ketten járultak hozzá, hogy pályázatukat az LB teljes ülése véleményezze.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke a teljes ülésen elfogadott vélemény figyelembevételével tesz javaslatot, a köztársasági elnök pedig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács állásfoglalásának ismeretében dönt a kinevezésről - írta a sajtótitkár.
hirado
2009.09.17. 10:43