
A biztos szavazók több mint kétharmada a Fideszre, kevesebb mint ötöde az MSZP-re, tizede pedig a Jobbikra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások - állapította meg a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legújabb kutatása.
A kutatás szerint 24-ről 29 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik támogatják a Bajnai-kormányt, ugyanakkor 58 százalék továbbra is előre hozott választást tartana helyesnek.
A válaszadók 18 százaléka értékelte jónak a kormány munkáját, és 38-ról 32 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik kifejezetten elégedetlenek voltak vele, így összességében az utóbbi két évben most kapta a legkevésbé rossz osztályzatot az aktuálisan hivatalban lévő kabinet.
Más MSZP-s politikusokéval együtt nőtt Bajnai Gordon kormányfő népszerűsége. A népszerűségi lista elején Sólyom László államfő áll, holtversenyben Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, őket fideszes politikusok követik.
A közvélemény-kutatás eredményét csütörtökön a Heti Világgazdaság című lapban teszik közzé. A felmérés szeptember 4-8. között, 1200 ember személyes megkérdezésével készült.
hirado
2009.09.17. 10:37