
Átgondolt kormányzati lépés volt a keletnémetek átengedése Ausztriába, amivel Magyarország mozgáshatárait is tesztelni lehetett - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Németh Miklós. A volt kormányfő szerint erről már a páneurópai piknik előtt döntött a kabinet.
A politikus fontosnak tartja a civilek fellépését is az ügyben, de a hozzátette, hogy a határnyitásban ugyancsak nagy szerepe volt annak a beszélgetésnek, amelyet Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral folytatott Moszkvában, 1989. március 3-án. Németh Miklós szerint Gorbacsovnak szövetségesre volt szüksége a térségben, ezért szabad kezet adott az országnak.
A tárgyaláson egyébként szó volt a szovjet csapatok kivonásáról és az atomtöltetű rakéták elszállításáról is, amihez Gorbacsov kis türelmet kért.
A szovjet elnök azt is kifejezte, hogy nem ért egyet a többpártrendszer bevezetésével Magyarországon, de utalt arra, hogy nem akar beavatkozni a belpolitikai változásokba - mondta a lapnak Németh Miklós, aki elárulta azt is: Gorbacsovot megkérdezte, mit tesznek a szovjetek akkor, ha még Magyarországon állomásoznak csapataik, itt lesznek az atomtöltetű rakéták, de már egy új rendszer kormánya vezeti az országot.
Gorbacsov erre megmarkolta a szék karfáját, kissé fölemelte a hangját, és kijelentette: amíg ő ebben a székben ül, 1956 nem fog megismétlődni.
hirado
2009.08.19. 11:23