Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség Győrött egy 51 éves férfit, aki előbb tagadta, később azonban részben beismerte, hogy megfojtotta élettársát.
A halál okát az igazságügyi orvos szakértői boncolás állapította meg - mondta Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az alezredes ismertetése szerint az italozó életmódot folytató pár pénteken is többet ivott a kelleténél. A gyanúsított a meghallgatásakor elmondta, hogy 49 éves élettársa részegen maga alá piszkított.
Ettől a férfi annyira indulatba jött, hogy fojtogatni kezdte, majd ágyba fektette.
A mentőket az asszony édesanyja hívta ki, amikor szombaton észlelte, hogy ágyban fekvő lánya nem mozdul.
A helyszínre érkezett rendőrök bántalmazásra, tettlegességre utaló nyomokat láttak a holttesten, a halál okát azonban csak a boncolás tette egyértelművé - mondta a sajtóreferens.
hirado
2009.08.16. 12:36