HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kilépett a pártból, mégis tagja az új kabinetnek Kovács Sándor?

t: 1007

Kilépett a pártból, mégis tagja az új kabinetnek Kovács Sándor?

Csanádpalota polgármestere július 20-i dátummal lemondott a pártban betöltött tisztségéről, és - több megyei elnökkel és a párt számos alapítójával egyidőben - kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből. Ezt azzal indokolta, hogy nem kívánt közösséget vállalni az új vezetés politikájával. Erről tájékoztatta a pártközpontot és a sajtót is.

A politikus ehhez képest megdöbbenéssel olvasta azt a nyilatkozatot, amely szerint ő is tagja az SZDSZ augusztus 11-én megalakult önkormányzati kabinetjének. Kovács Sándor levélben fordult a pártelnök Retkes Attilához, azt írja, hogy miután kilépett és lemondott a pártban betöltött tisztségéről, nem lehet és nem is kíván tagja lenni semmilyen újonnan megalakuló testületnek. Kérte, hogy a nyilatkozatot ehhez mérten helyesbítsék.

Az SZDSZ augusztus 11-én adott ki közleményt arról, hogy megalakult a párt önkormányzati és várospolitikai kabinetje. A közlemény a testület elnöke és két állandó meghívottja mellett annak négy tagját nevezi meg, köztük Kovács Sándort is.

hirado

2009.08.14. 11:10

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek