
Többek között vízosztással és az utak, utcák locsolásával próbálja enyhíteni a kánikula hatásait a főváros. A főpolgármester szerint péntekig meleg lesz, aztán hidegfront hozhat enyhülést, de jövő héttől visszatérhet a kánikula. A rekordokhoz közeli kánikula miatt mobil ivókutakat helyeznek el Szeged közterületein is, valamint nappal és éjszaka is rendszeresen locsolják a város útjait.
Szerdától kettes fokozatú hőségriasztást rendelt el Falus Ferenc országos tiszti főorvos. A napi középhőmérséklet sokfelé meghaladja majd a 25 fokot, napközben pedig 35 fok feletti csúcshőmérséklet is mérhetnek. Emellett az UV-B sugárzás is erős lesz, az országos előrejelzés szerint 10-es skálán 8,1-es, ami extrém erősnek számít.
Demszky Gábor a védelmi bizottság ülése után sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerda reggel 6 órától kétszer 12 órában, éjjel-nappal összesen 20 locsolóautóval mossa és hűti Budapest utcáit. Az akár 60-70 fokra is felhevülő aszfaltot permetezett vízzel hűtik - tette hozzá.
A nappali órákban a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot locsolják.
Kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a hőségben is folyamatos legyen a lakossági hulladékgyűjtés és szállítás. Az FKF Zrt. az előírásoknak megfelelően ásványvizet biztosít a munkatársainak.
A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Fővárosi Polgári Védelem munkatársai rendőri biztosítás mellett, szerdától naponta 20 ezer félliteres flakonos vizet osztanak szét Budapest több fontos forgalmi csomópontján, így például a Moszkva téren, a Móricz Zsigmond körtéren és az Őrs vezér téren is - részletezte Demszky Gábor.
Ezen felül a Fővárosi Vízművek Zrt. ismét üzemelteti mobil vízcsomagoló egységét a Deák téren, amelynél 8.00 órától este 18.00 óráig lehet zacskós vízhez jutni. A vízosztás várhatóan péntekig tart. A csomagolt vízen kívül poharas vizet is osztanak - mondta a főpolgármester.
A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy ilyen melegben fokozottan figyelni kell a háziállatok vízfogyasztására, ezért a Deák téren külön erre a célra kialakított kutyaitató is várja a szomjazó négylábúakat.
Vízkorlátozásra nem kell számítani - hangsúlyozta.
Demszky Gábor beszélt arról is, hogy a fővárosi önkormányzathoz tartozó strandok reggel 8 órakor nyitnak, és igény szerint később zárnak, így akár sötétedésig is nyitva maradhatnak. A strandokra kedvezményesen lehet bejutni - tette hozzá.
A főpolgármester szerint, ha jövő héten is kánikula lesz, akkor ugyanezek a rendelkezések lépnek életbe.
A rekordokhoz közeli kánikula miatt mobil ivókutakat helyeznek el Szeged közterületein, valamint nappal és éjszaka is rendszeresen locsolják a város útjait - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Szerdától tilos Szegeden a bölcsődékben, óvodákban, valamint gyermektáborokban a gyermekeknek olyan szabadtéri foglalkozásokat tartani, ahol a gyermekek közvetlen tűző napnak vannak kitéve. A foglalkozásokat szellős, árnyékos helyen kell megtartani.
A város harmincnyolc üzemelő ivókútja mellé további hat mobil kutat helyeznek ki a csongrádi megyeszékhely forgalmasabb közterületeire, a város belterületi útjait pedig a nappali és éjszakai órákban is nagy teljesítményű locsolóautókkal hűtik - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.
hirado
2009.07.15. 11:12