HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Húsz éve halt meg Kádár

t: 425

Húsz éve halt meg Kádár

Éppen ma húsz éve halt meg Kádár János. A kommunista politikus több mint harminc évig volt Magyarország első számú irányítója. Az ő nevéhez fűződik az '56-os forradalom leverése, csakúgy mint a hatvanas években kezdődött "puha diktatúra" is. Aznap halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta Nagy Imrét és társait.

A kommunista vezetők közös nekrológjával kezdődött húsz éve a TV-Híradó. Kádár János akkor már több mint egy éve nem volt az MSZMP főtitkára. 1956 és 1988 között viszont Magyarország legfőbb politikai vezetője volt. Aznap halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság törvénysértőnek nyilvánította Nagy Imre és társai kivégzését. A tárgyaláson ülők kézről kézre adtak egy papírcetlit, amelyre Kádár halálhíre volt írva.

"Nekem az a bajom, hogy az agyam örökké forog, és az is energiát kíván" - mondta Kádár utolsó beszédében.

A súlyosan beteg politikus három hónappal korábban, az MSZMP Központi Bizottsága előtt mondott utoljára nyilvános beszédet. Megpróbálta elmagyarázni, miért vállalata '56 után a Szovjetunió magyarországi helytartójának szerepét, és hogyan lett az emberek többsége által elfogadott politikus.

Egy héttel halála után Kádár János koporsóját az MSZMP székházában ravatalozták fel, másnap pedig mintegy százezren búcsúztak tőle a Fiumei úti temetőben.

"A magyar nép végül befogadta. Legendákat szőtt alakja köré, botlásaira talán mentséget, hibáira magyarázatot, gyengéire, vétkeire feloldozást adott" - mondta Straub F. Brúnó a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke.

A Híradó által megkérdezett történész szerint Kádár János megítélésekor ketté kell választani a forradalom utáni megtorlás időszakát, és a '60-as évektől kezdődő Kádárizmust.

"Akár az azt megelőző Rákosi-korszakkal hasonlítanánk össze, akár a szomszédos országokban a '60-as, 70-es években uralkodó állapotokkal, akkor ez a magyarországi rendszer javára billenti a mérleget" - fogalmazott Romsics Ignác történész.

Kádár János és felesége sírját két éve meggyalázták. Több csontot, köztük a politikus koponyáját elvitték. A rendőrség fél évvel később lezárta a nyomozást, a tetteseket és a csontokat azóta sem találták meg.

hirado

2009.07.07. 01:04

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek