
Holnaptól újabb buszjáraton vezeti be a BKV az első ajtós felszállási rendszert. Ez azt jelenti, hogy adott buszokon csak az első ajtón lehet felszállni és rögtön fel kell mutatni az érvényes jegyet, vagy bérletet.
A BKV szerint ez a becsületesen fizető utasok érdekeit védi, ezért július 1-jétől a rendszert a 40-es buszokra is kiterjesztik.
Június 2-ától a 87-87A, a 187-es és a 141-141A buszjáratok teljes vonalán vezette be az első ajtós felszállást a BKV. Az utasoknak a felszállásnál az érvényes jegyet, bérletet fel kell mutatni. Akiknek nincs jegyük, felszálláskor 400 forintért a járművezetőknél megvehetik.
A BKV keddi tájékoztatása szerint a rendszer bevált azokon a vonalakon, ahol eddig bevezették. Csak a jegy nélkül utazni akarók között okozott zavart, hogy nem szállhatnak fel. A sofőrök arról számoltak be, hogy több jegyet adtak el. Az utasforgalom ugyanakkor kisebb mértékben csökkent, mert az említett járatokon megszűnt a bliccelés.
Szerdától, július első napjától a rendszert bevezetik a 40-es buszok vonalán is.
hirado
2009.06.30. 10:30