> Gyurcsány Ferenc beszéde a budapesti gettó felszabadulásának 60. évfordulóján
A jó és a rossz egyaránt ott lakozik lelkünkben. Miénk a felelõsség, melyiknek engedünk utat. Az ember jó, és az ember gyarló. Gyarló, mert önzõ, mert hiú, mely nagyravágyásában idõnként elvéti a mértéket. A gyarlóság bûne bocsánatos bûn. S ahogy lenni kell, bocsánatot is nyernek. S a gonoszság bûne, ami az ember lelkének, az ember életének legfontosabbikával, magával a szeretettel, a megbecsüléssel, a tisztelettel helyezkedik szembe, az élet, a méltóság védelmével helyezkedett szembe, a gonoszság bûne nem bocsánatos bûn. Nem is kell megbocsátani. Miénk a felelõsség: a jó vagy a rossz útját engedjük-e magunknak. A holokauszt nem egy a bûnök közül, hanem a bûn. A legõsibb bûn modern megismétlése. Nincs rá bocsánat. A gettó az élet bezárása. Emberek – mint önök és mint én –, gyermekek – mint a mi gyermekeink –, unokák, rokonok mind ott éltek. Egyszerûen, egyszerû problémákkal. Szerettek, gyûlöltek, sírtak és néha talán még nevetni is tudtak. Készültek a gyertyagyújtásra, készültek a sabbátra, imádkoztak Megváltóhoz egy jobb sors, egy befogadóbb közösség érdekében. Reménykedtek. Szerelmek szövõdtek, és csalódások alakultak ki. Úgy éltek, mint mi. A hétköznapjaikban ugyanazzal szembesültek, mint mi. Boldogok szerettek volna lenni. Nem lehettek. Mert másként, máshogyan hittek saját istenükben, mást gondoltak vallásukról. Nem engedték õket hinni.
Az ember nem rossz, az ember jó. Képes volt, képes volt felszabadítani önmagát, késõbb, sok áldozattal. Áldozatokkal, férfiakkal és nõkkel, gyermekekkel és idõsekkel, akik olyanok voltak, mint mi. Lehettünk volna mi is közöttük. Hála az égnek, megmenekültünk. És tele van szomorúsággal és fájdalommal a szívünk, hogy ott maradtak testvéreink. Akit megsebeznek, az a mi testvérünk. Akit megaláznak, az a mi testvérünk. Akit méltóságában bántalom ér, az a mi testvérünk. Higgyen bármilyenként istenében, legyen hite olyan, mint a miénk vagy legyen más.
Tisztelt Gyülekezet! A Magyar Köztársaság megértette, hogy csak egy elvre épülhet közös nemzeti létezésünk. Egymás megbecsülése, a jóhiszemûség, a jóravalóság elfogadása, a becsület és a tisztesség útja. Ez vezérelhet bennünket. És mert tudjuk, hogy akként védhetjük meg magunkat a rossztól, ha nem engedjük felejteni, hogy mit okozott, mikor tobzódhatott, hát nem engedünk felejteni. És nem engedjük, hogy átírják a történelmet. És nem engedjük, hogy megkérdõjelezzék fájdalmunk jogosságát, hogy megkérdõjelezzék, hogy létezett a bûn, és nekünk van bátorságunk nem bûnt követni el többé. Megóvjuk önmagunkat, megóvjuk nemzeti közösségünket, oltalmat nyújtunk valamennyi vallásos közösségnek. Mert ezt követeli meg a közös emberségünk, közös magyarságunk.
Áldott legyen mindazoknak a tevékenysége, áldott legyen mindazoknak a neve, áldott legyen mindazoknak az akarata, akik segítettek, hogy Magyarország, hogy Budapest lakói gyõzedelmeskedjenek a rossz fölött, és lehetõséget adjanak neki, hogy a nagyszerûségben, a jóban, a jóravalóságban találják meg azt, ami közös benne.
[LHP.HU]
2005.01.20. 12:02