
Szombatra virradó éjszaka harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Murán, Letenyénél 6 órakor 423, Murakeresztúrnál 439 centiméteres vízállást mértek - tájékoztatta szombaton az MTI-t a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
A Duna felső szakasza és a nagyobb ausztriai mellékfolyók lassan apadnak, a folyó tetőzése Budapestnél vasárnap estére várható - tájékoztatta az Országos Műszaki Irányító Törzs szombat reggel az MTI-t.
A magyarországi folyókon jelenleg 420 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség, a védekezésben 532-en vesznek részt.
Nádor István igazgató az MTI-nek elmondta: horvát oldalon, Muraszerdahelynél pénteken délben tetőzött a folyó, Magyarországon várhatóan szombaton délben éri el a legmagasabb vízállást. A Mura folyamatosan árad, a két leginkább veszélyeztetett település Muraszemenye és Murarátka, ahol azonban már megtették az előkészületeket a védekezéshez.
Az igazgatóság internetes oldalán található információk szerint a folyón 43 kilométer hosszan, vagyis a teljes magyarországi szakaszon harmadfokú a készültség.
Pál Józsefné, Murarátka polgármestere kora reggel arról kapott értesítést a vízügyi szakemberektől, hogy a pénteki tervekkel ellentétben egyelőre mégsem kell a falu határában lévő gátakat megerősíteni vagy megmagasítani. Az MTI-nek elmondta: a folyó vízszintjének emelkedése lelassult, mert valószínűleg a horvátországi tározók még be tudták fogadni az eddigi vízmennyiséget.
Murarátka leginkább veszélyeztetett pontja a Béke utca, amelynek végét - az M70-es autóút alatt átvezető aluljárót - már két napja elöntötte a Mura, de a házakig még nem ért el a víz. A másik a Lentit Letenyével összekötő út újrátkai falurészen átvezető szakasza - amit már a korábbi áradásoknál is le kellett zárni -, ide az éjszaka homokzsákokat hordtak, hogy szükség esetén eltorlaszolják vele a folyó útját, de erre egyelőre nem volt szükség.
Dunaremeténél éjszaka tetőzött a Duna
Dunaremeténél 570 centiméteres vízállással éjszaka tetőzött a Nagy-Duna - közölték az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletén. Ezen a szakaszon péntek este óta másodfokú az árvízvédelmi készültség - mondta Dunai Ferenc központi védelemvezető-helyettes.
Tájékoztatása szerint Nagybajcsnál szombaton a déli órákban várják a tetőzést 730-740 centiméteres vízállással, ami alacsonyabb lesz a 2006-os árvíz legmagasabb, 758 centiméteres szintjénél. Komárom térségében szombat este, Esztergomnál vasárnap hajnalban tetőzik a folyó az előrejelzések szerint. Emiatt Esztergomnál szombat reggel 6 órakor elrendelték a másodfokú készültséget.
A Rába mentén készülnek a folyó felső szakaszáról várható árhullám érkezésére. Répcelak-Mórichida térségében szombat reggel 6 órától elrendelték az elsőfokú árvízvédelmi készültséget.
Dunai Ferenc elmondta: harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Lajtán Mosonmagyaróvár térségében péntek óta. Az országhatár közelében a másodrendű védvonalon nyúlgátakat építenek a vízügyi szakemberek - tette hozzá a szakember.
Győrnél tovább emelkedik a Mosoni-Duna vízszintje. A tetőzés szombat délutánra várható. A víz a hullámteret és az alacsonyabban fekvő csónakházakat már elöntötte. Péntek este óta a győri folyószakaszokon is másodfokú a készültség.
Az észak-dunántúli térségben több mint 400-an dolgoznak a gátakon. A helyiek munkáját a Szolnokról átirányított vízügyisek segítik - tette hozzá a központi védelemvezető-helyettes.
hirado
2009.06.27. 11:46