HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > A VOLT Fesztivál gazdasági és kultúrális hatásai

t: 212

A VOLT Fesztivál gazdasági és kultúrális hatásai

A VOLT Fesztivál 1993-ban debütált Sopronban és 2002 óta működik a Sziget Iroda szervezésében. 1993-ban a fesztivál mindössze öt fellépővel 800 fős közönség előtt zajlott a soproni Sportcsarnokban. Az elmúlt években a rendezvény a Lővér Kemping 15 hektáros területén, 10 színpadon több mint 200 zenekart vonultatott fel négy nap alatt.

A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a VOLT Fesztivál kommunikációjában – Magyarországon és külföldön egyaránt – kiemelten jelenjen meg Sopron szerepe. A VOLT Fesztivál – ennek köszönhetően is – igazi turisztikai programként vált ismertté a résztvevők és a reklámmal, PR-anyagokkal találkozók körében.

A Sziget Iroda által regisztrált látogatónapok1 száma az elmúlt 17 évben folyamatosan növekedett a VOLT Fesztiválon. A fesztivál történetének legmagasabb látogatószámát a tavalyi évben mérték, ekkor érte el a 77 000 látogatónapot. Ez azt jelenti, hogy kb. 34 000 fő vett részt a fesztiválon, beleértve a látogatókat, fellépőket és a fesztiválon dolgozó személyzetet is.

A VOLT Fesztivál látogatóinak lakóhely szerinti megoszlása
(megyék), 2008

A fesztivál látogatói többségében a Nyugat-Dunántúl régióból (33%), főként Győr-Moson-Sopron megyéből (23,5%) utazott Sopronba. Kimagasló továbbá a budapestiek száma a fesztiválon, akik az összes látogató 30,1 százalékát képviselték 2008-ban. A résztvevők közel 14 százaléka azonban helyi lakos volt.

A látogatók közel 50 százaléka még tanuló, másik 45 százalékuk már rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Az átlag életkor 22,9 év, amely alacsonyabb a Balaton Sound és Sziget Fesztivál átlagánál.

Bár a vendégek közül sokan a fesztivál területén sátoroznak, vagy saját otthonukban alszanak, az elmúlt években Sopron férőhelyeinek több mint 90 százaléka elkelt a fesztivál idejére, sőt még Sopron vonzáskörzetében is sok szálláshelyet a fesztiválozók foglaltak el. A résztvevők 2008-ban összesen több mint 25 000 vendégéjszakát töltöttek a városban és környékén különféle kereskedelmi szálláshelyeken, magánszállásokon vagy kollégiumi szobákban.

A rendelkezésre álló forgalmi adatok szerint az italeladás során a legtöbb bevétel a sörök értékesítéséből származott, 43 százalékot ezen terméktípus képviselt az összes ital árbevételből. A fesztivál során több mint 1600 hektoliter sör fogyott, és 430 000 szál cigarettát értékesítettek.

Szakmai körökben általánosan elfogadott megközelítési mód, hogy nem csupán a fesztivál során jelentkező bevételt/kiadást veszik figyelembe a gazdaságosság értékelésekor, hanem a helyi gazdaságra gyakorolt összes hatást, melyek a látogatók teljes költésein, valamint azok tovagyűrűző gazdasági hatásain alapulnak. Mindezért a látogatók teljes költését figyelembe kell vennünk, azokat is, melyet más szolgáltatásokért fizetnek ki (szállás, közlekedés, vendéglátás, stb.) a fesztivál költségén/szolgáltatásain felül.

A KPMG becslése szerint a 2008-as VOLT Fesztivál által generált összes költés, közel 1,28 milliárd forint volt. A teljes költés legnagyobb tételei: a belépőjegyek (27%), valamint a fesztiválon belül vásárolt étel és italok (31%). Az egy látogatóra jutó átlagos költés közel 38 000 forint körül alakult.

A számítások szerint a VOLT Fesztivállal kapcsolatos 1,28 milliárdos összköltés a tovagyűrűző hatások okán 670 millió forint GDP hozzájárulást, és 277 millió forint teljes adóbevételt eredményezett. A rendezvény által generált helyi idegenforgalmi adóból származó bevétel elérte a 14 millió forintot. A négynapos rendezvény által létrejövő munkaigény 380 millió forintnyi többletbér-kifizetést eredményezett 2008-ban.

A számszerűsíthető hatásokon kívül a VOLT Fesztivál, illetve az általa generált hazai és nemzetközi kereslet, hozzájárul Sopron és térsége magyarországi és nemzetközi ismertségének növeléséhez. Az 1993 óta megrendezett fesztivál szlogenje: „Mindenütt jó, de legjobb Sopron” a különféle hazai média megjelenésekben Sopron pozitív imázsát erősíti. A soproni lakosok a VOLT Fesztivált már helyi kulturális kínálatuk szerves részeként ismerik és büszkék rá. A magyar kultúra a fesztiválon résztvevő több mint 200 újságíró által közvetített hírekkel bekerül a nemzetközi kulturális vérkeringésbe, ismertsége folyamatosan növekszik.

2009-es kitekintés

2009-ben a VOLT Fesztivál ismét négynapos lesz, július 1-4. között. Az előzetes várakozások szerint a jelenlegi nemzetközi gazdasági válság hatására a látogatói szám nem fog növekedni a 2008-as évihez képest, azonban annak szintjét várhatóak képes lesz megtartani.

A napi belépőjegyek és bérletek ára, a Sziget Iroda áremelésének, valamint a 2009. július 1-jétől életbe lépő 5 százalékos áfaemelésnek köszönhetően 30 százalék körüli értékben növekednek a tavalyi árakhoz képest.

A magasabb belépőjegyárak és növekvő áfatartalom alapján az összes költés, a tavalyi keresleti szintet feltételezve, elérheti a 1,5 milliárd forintot. A VOLT Fesztivál által generált adóbevétel a multiplikátor hatások révén, a magasabb költések és áfatartalom miatt meghaladja majd a 340 millió forintot.

hirado

2009.06.19. 10:25

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek