
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,79 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 15 369,96 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A nap nagy részében a negatív tartományban mozgott az index, és a vezető részvények ára is. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint a délutáni pozitív fordulatot az amerikai kedvező munkanélküliségi adat, valamint a New York-i tőzsde nyitás utáni emelkedése hozta meg.
A kereskedő hozzátette, hogy a BUX nyeresége a fordulat után sem lett nagy, és a forgalom is mérsékelt maradt. Megjegyezte, hogy a forgalomhoz több mint egymilliárd forinttal járult hozzá a kisebb papírok közül a Phylaxia. A vezető részvények közül az OTP nyert a legtöbbet, az utóbbi napokban viszont az árcsökkenésben is élen járt a bankpapír.
A Phylaxia magas forgalma a társaság szerdán bejelentett, egymilliárd forintos alaptőke-emelésével és egy biotechnológiai cégben szerzett részesedésével van összefüggésben. A papír a keddi felfüggesztés után szerdán 50 százalékkal drágult, 10 forintról 15-re nőtt az árfolyama. Csütörtökön napközben az árfolyama elérte a 22 forintot, ami közel 47 százalékos erősödés, végül az előző napival megegyezően, 15 forinton zárt.
A Mol árfolyama 75 forinttal, 0,59 százalékkal 12 625 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 95 forinttal, 2,75 százalékkal 3545 forintra erősödött, forgalma 10,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,99 százalékkal 598 forintra gyengült, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 205 forinttal, 0,65 százalékkal 31.555 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 217,6 millió forintos forgalom mellett 30 forinttal, 0,18 százalékkal 16 500 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1685,22 ponton zárt csütörtökön, ez 11,07 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
hirado
2009.06.18. 19:44