
Tavaly októberben Magyarország borzasztóan rossz helyzetben volt: kizárták a pénzpiacról és reális volt a félelem, hogy nem tudja törleszteni lejáró adósságait - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Irina Ivasenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi kirendeltségének vezetője.
A közgazdász szerint a magyar gazdaság fejlődését a hosszú távú reformlépések tudják megalapozni. Az új adóintézkedések az IMF szerint jó irányba mutatnak.
Irina Ivasenko arról is beszélt, hogy később döntenek egy esetleges újabb kölcsönről, egyelőre a 2009-es finanszírozást vizsgálják. Ha pedig jövőre újabb forrásokra lenne szüksége az országnak, arról év végén születhet meg a döntés.
Véleménye szerint, ha a kormányprogramot Magyarország végrehajtja, és a gazdaság az előre jelzett 6,7 százalékkal zsugorodik, teljesíthető lesz az idei hiányterv.
Úgy látják, jövőre a gazdaság teljesítménye már csak 0,9 százalékkal lesz kisebb az ideinél.
Az IMF magyarországi kirendeltségének vezetője az interjúban azt is mondta, hogy csak akkor érkeznek egy országba, amikor már nagy a baj.
hirado
2009.06.18. 10:03