
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,48 pontos emelkedéssel, 16.403,86 ponton nyitott pénteken.
A csütörtöki záró értékéhez képest 0,43 százalékkal erősödött.
Bizonytalan irányú kereskedést várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kiemelte: az elmúlt napok emelkedése és csökkenése után teljesen bizonytalan, hogy milyen irányba fog elmozdulni a BUX a hét utolsó kereskedési napján.
Az elemző szerint a csütörtöki záró értékhez közeli nyitás várható a BÉT-en, míg a nap végére ehhez hasonlóan, kevés elmozdulással zárhat a börze.
Úgy vélte, a BUX az elkövetkező napokban akár 16 ezer pontig is csökkenhet, azonban a növekedési trend egyértelmű, így hosszú távon az index emelkedésére lehet számítani.
Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint a befektetői bizonytalanság ellenére negatív nyitás várható a BÉT-en és a főbb nyugat-európai börzéken is. A nap folyamán nem várható semmilyen fontosabb makroadat, azonban délután Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke egy meghallgatáson vesz részt, amelyet várhatóan a részvénypiacok is figyelnek majd.
Az elemző szerint a vezető részvények a délelőtt folyamán egészen a támasz szintekig gyengülhetnek, azonban ezt követően az esés korrekciója várható. Illés László rámutatott: a legnagyobb mozgástér az OTP piacán van, ezért egy negatív befektetői hangulat esetén várhatóan a bankpapír esik a legnagyobb mértékben, azonban ezt a piac már várja az elmúlt napok növekedése után, így nem fog meglepetést okozni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,25 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 16.333,38 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 27,2 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 260 forinttal, 1,88 százalékkal 13.535 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 2 forinttal, 0,05 százalékkal 3.770 forintra erősödött, forgalmuk 18,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 2,78 százalékkal 630 forintra esett, forgalma 2,0 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1.300 forinttal, 3,74 százalékkal 33.500 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 268,1 millió forintos forgalom mellett 500 forinttal, 2,97 százalékkal 17.350 forintra nőtt.
A BUMIX 1.732,59 ponton zárt csütörtökön, ez 31,41 pontos, 1,85 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
hirado
2009.06.12. 10:18