Úgy tűnik, a Fidesz, az SZDSZ, a Jobbik és az LMP-HP ott lesz a pártok listavezetőinek szerdára tervezett vitáján, amelyet Bokros Lajos, az MDF listavezetője kezdeményezett. Az MSZP-nél és a Munkáspártnál még nem döntöttek ebben a kérdésben. Bokros Lajos szerda délután fél 2-t jelölte meg időpontként, helyszínnek pedig egy budapesti rendezvényközpontot.
Az MSZP hivatalosan még nem döntött arról, hogy részt vesz-e listavezetőjük a szerdai vitán - tudta meg a Független Hírügynökség szombaton a párt sajtóosztályától.
A Fidesz szóvivője azt mondta a Független Hírügynökségnek: szombaton egyeztetnek a pártok megbízottjai az esemény részleteiről. Ettől függ, hogy a Fidesz részt vesz-e a nyílt vitán. Szijjártó Péter hangsúlyozta: abban az esetben készek elmenni, ha mind a nyolc listát állító párt listavezetője jelen lesz, és a vita moderált formában történik.
Szent-Iványi István, az SZDSZ listavezetője közölte: készen állnak a vitára, és már jelezték az MDF-nek, hogy részt vesznek azon. A liberális politikus ugyanakkor leszögezte: szükségesnek tartják, hogy egyeztessenek az esemény kereteiről, témájáról. Fontos az is, hogy nagy nyilvánosság előtt rendezzék meg a vitát, valamint az, hogy a parlamenti képviselettel rendelkező pártok listavezetője ott legyen - tette hozzá.
A Jobbik sajtófőnöke úgy tudja, hogy Morvai Krisztina elmegy szerdán a vitára. Novák Előd azt mondta: a pártjuk listavezetője mindig is nyitott volt arra, hogy ütköztessék az álláspontokat.
A Lehet Más a Politika - Humanista Párt szóvivője, Hámori Hanna úgy tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy elfogadták a meghívást a listavezetők nyílt vitájára, de csak akkor vesznek részt az eseményen, ha az összes listavezető ott lesz szerdán.
A Munkáspárt megkapta pénteken Bokros Lajos meghívóját. Ezzel kapcsolatban Thürmer Gyula, a párt listavezetője úgy fogalmazott: még "tanulmányozzák" azt. Hozzátette: a Munkáspárt is szerdán tartja kampányzáró rendezvényét, így még nem született végleges döntés, hogy képviseltetik-e magukat a listavezetők vitáján - tette hozzá.
A Független Hírügynökség kereste az ügyben az MCF Roma Összefogás Pártot is, de egyelőre senkit sem sikerült elérni.
Bokros Lajos, az MDF listavezetője szombati közleményében azt írta: "az üres és demagóg monológok hajtogatásához nem kell különösebb bátorság, a valódi problémák és a megoldási javaslatok nyílt vitán való megmérettetéséhez viszont annál inkább". Az MDF listavezetője üdvözli, hogy a pártok nyitottak a nyílt vitára, hiszen a polgároknak minden választás előtt joguk van megismerkedni a jelöltek programjával, elképzeléseivel - olvasható a közleményben.
hirado
2009.05.31. 12:41