
Az év első négy hónapjában több mint 180 ezerrel apadt a hazai mobilcégek ügyfeleinek száma, a forgalmat generáló kuncsaftoké közel 300 ezerrel esett vissza, 10,7 millióra.
A csökkenésnek több oka van, ezek közül a recesszió csak egy - mondta a Napi Gazdaságnak Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója. Hozzátette: a karácsonyi időszak hagyományosan erős az értékesítés szempontjából, az év első harmada pedig az az időszak, amikor eldől, hogy az ügyfelek használják-e az ajándékba kapott előfizetést.
A T-Mobile azzal magyarázza a csökkenést, hogy a promóciós sim-ek a vártnál kisebb mértékben váltak állandó kártyává, az ügyfelek kötődése kisebb lett a tervezettnél.
Hasonlóan látja a helyzetet Lakatos Péter, a Vodafone stratégiai igazgatója is: iparági szinten minden hónapban több tízezres kikapcsolási nyomás jelentkezik a nettó előfizetői számokon, amit normál gazdasági helyzetben bőven ellensúlyoznak az új szerződések, ám a recesszió lefékezte a piacot, így negatívba fordult az egyenleg.
Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy a visszaesés tartós marad-e. Jensen optimista, s azt reméli, hogy a csökkenő trend hamarosan megváltozik. Lakatos ugyanakkor úgy véli: az a legvalószínűbb, hogy a közeljövőben tovább csökken az ügyfélszám, így év végén akár 600 ezer aktív ügyféllel is kevesebb lehet, mint 2008 végén.
hirado
2009.05.29. 10:50