
A Fidesz egy mondatot támogatna abból az alkotmánymódosítási javaslatból, amelyet az MSZP nyújtott be a parlamentnek a holokauszt tagadásával kapcsolatban, még hétfőn.
Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója szerint számukra az a rész elfogadható, amely kimondja, hogy tilos az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények nyilvános tagadása, kétségbe vonása.
Az előterjesztésnek azon részét viszont, amely érinti a szólás- és sajtószabadságot, valamint a gyülekezési és egyesülési jogot, nem támogatják - nyilatkozta a Népszavának Répássy Róbert. A Fidesz várhatóan módosító indítványokkal próbálja majd szétválasztani a különféle rendelkezéseket - tette hozzá.
A szabad demokraták úgy vélik, hogy a szocialisták javaslata elhibázott. Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes azt mondta, hogy többpárti egyeztetéssel sikeres lehetett volna a kezdeményezés, így viszont szerinte garantálható az alkotmánymódosítás kudarca.
hirado
2009.05.06. 10:19