HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Horváth szerint Hunvald akár néhány napon belül lemondhat mandátumáról

t: 560

Horváth szerint Hunvald akár néhány napon belül lemondhat mandátumáról

A szocialista főpolgármester-helyettes azt mondta, az előzetes letartóztatásban lévő képviselő jelezte pártjának: "szándékában áll" lemondani fővárosi mandátumáról.

Budapest szocialista főpolgármester-helyettese, Horváth Csaba szerint az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György akár napokon belül lemondhat fővárosi képviselői mandátumáról.

Horváth Csaba az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este azt mondta, hogy Hunvald György - aki Erzsébetváros polgármestere is - jelezte pártjának: "szándékában áll" lemondani fővárosi mandátumáról. A főpolgármester-helyettes szerint ennek a "technikai megvalósítása" akár már napokon belül megtörténhet.

Az MTI-nek Steiner Pál MSZP-frakcióvezető korábban azt mondta: ha Hunvald György lemond mandátumáról, akkor két hét alatt új képviselővel egészülhet ki frakciójuk, és így ismét egyfős többsége lenne az MSZP-SZDSZ-koalíciónak a Fővárosi Közgyűlésben.

Hunvald György előzetes letartóztatása miatt a közgyűlésben patthelyzet alakult ki: egyaránt 33 az MSZP és az SZDSZ, illetve a Fidesz-KDNP-MDF képviselőinek száma. A testületnek így a főváros idei költségvetését sem sikerült megszavaznia.

hirado

2009.04.18. 10:38

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek