HIRDETÉS
Képfeltöltő
KIEMELT HÍREK
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > "Vereséget szenvedtünk" - Gyurcsány Ferenc beszéde (dokumentum)

t: 105

"Vereséget szenvedtünk" - Gyurcsány Ferenc beszéde (dokumentum)

Ha ezt nem értjük meg, és nem próbáljuk megérteni, mi van mögötte, akkor félő, hogy újra vereséget szenvedhetünk. Pedig az a legalább kétmillió ember, minden negyedik magyar választó, aki ránk szavaz, nem vereséget akar szenvedni, hanem győzni akar. Miattuk kell egymással nagyon világosan és nagyon egyértelműen beszélnünk.

A hét elején politikai vereséget szenvedtünk. Vereséget ránk nem az ellenzék mért. Vereséget ránk nem a Szabad Demokraták Szövetsége mért. Mi vertük meg önmagunkat, és ez a valódi probléma.

Amiről szólok, egyáltalán nem Szili Katiról szól, nem az ő személyes alkalmasságáról, nem a hozzá fűződő viszonyról. Arról szól, hogy miért nem voltunk képesek kilépni abból a folyamatból, amelynek a fenyegető veszélyeit szinte mindenki látta. Szili Katiról szó közöttünk ne essék, mert nem az ő szerepe a vita tárgya.

Mi az, amit én oknak látok? Az, hogy a jelölésünknek két olyan érve volt, amely hamisnak bizonyult. Mivel érveltünk? Azt mondtuk, hogy Kati népszerű. Aztán azt mondtuk, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének a támogatása nélkül is meg lehet ezt csinálni. Mind a két állítás hamis. Nem az, hogy Kati népszerű, hanem az, hogy ez egyáltalán releváns ebben a folyamatban. Az elnökválasztás folyamata nincs tekintettel arra, hogy a választók hogyan vélekednek az adott jelöltről. Az elnökválasztás nem népszerűségi verseny. Az elnökválasztás politikai, hatalmi küzdelem.

Azt mondtuk, hogy nekünk meglesz ez az SZDSZ nélkül is. Azt mondtuk, hogy ha nincsenek, akkor majd tájékozódunk másfelé. Sokat beszélünk a koalíciós szolidaritásról, de azt gondoltuk, ránk ugyanez nem érvényes. Azt mondtuk, hogy lehet olyan politikát képviselni koalícióban, amely fittyet hány arra, hogy mit mond a másik. Lám-lám, ha a mienkére mondják, hogy nem érdekes, akkor meg vagyunk sértődve, és emlegetjük a koalíciós szolidaritást - majd elmegyünk a jobboldal felé támogatást szerezni. Súlyos politikai tévedés.

A Magyar Szocialista Párt összekeverte a jelölés jogát a választás képességével. A politikai lelkesültségben összekeveredett a Köztársaság a Köztársaság térrel. És a jelölés folyamatában egyetlenegyszer nem tettük világossá, hogy nem személyek közötti küzdelemről van szó, nem személyi alternatívák közül kell választani, mert nem ez volt a jelölés tétje. Az volt a tétje, hogy hajlandóak vagyunk-e úgy jelölni, hogy a választáshoz nincsen elegendő politikai támogatottságunk. Hajlandóak vagyunk-e úgy jelölni, hogy a jelöléssel kockára tesszük a kormánykoalíció további működését. Hajlandóak vagyunk-e úgy jelölni, hogy azoknak, akik megküzdenek a kormányzás felelősségével, annak a programnak a végrehajtása érdekében, amelyet meg akarunk valósítani, azt mondjuk a köztársaságielnök-jelölés folyamatában: nem érdekes, hát legfeljebb borul a koalíció. Mondjátok, ez az ország egészéért felelősséget vállalni tudó és képes magatartás?

Kérditek, miért nem szóltunk? Mert nektek meg kell kérdezni bennünket, hogy miért nem szóltunk nektek, amikor már nem ment. Megmondom, miért nem. És igazából ez a legrosszabb, aminek hosszú távon sokkal nagyobb a veszélye annál, mint hogy ezt a csatát elbuktuk. Azért nem szóltunk, kedves barátaim, mert példa nélkül álló módon olyan hangulatot sikerült csinálnunk, amelyben a politikai veszélyekre való figyelmeztetés, a kudarc lehetőségével való szembesítés, a párthoz és a jelölthöz fűződő lojalitás kérdéseként vetődött fel. Az önmaga belső demokratikus meggyőződésére olyannyira büszke Magyar Szocialista Pártban az elmúlt tizenöt évben először állt elő az az állapot, hogy az embernek meg kellett gondolnia, hogy mondja: szerintem ez nem jó, szerintem vissza kell fordulni erről az útról, szerintem ez nem lesz meg.

Nem voltam könnyű helyzetben magam sem. Nem voltam könnyű helyzetben, mert Kati és közöttem volt politikai vita, amit sokak személyes karakterűnek véltek. Úgy lettem a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje, majd később miniszterelnök, hogy az alulról elindult tömegakarat emelt fel. Többes jelölésben, és ebben a folyamatban voltak, akik engem támogattak, voltak, akik a riválisomat, Kiss Pétert. Minden alkalommal, amikor azt mondtam, hogy szerintem az elnökválasztáson nincsen meg a többségünk, akkor erre az volt a reakció: mert te nem kedveled Katit. Amikor megkérdeztem vidéki barátaimat, akik korábban engem támogattak miniszterelnök-jelöltként, megkérdeztem a pártelnökség egyik-másik tagját, miért gondoljátok, hogy ez meglesz majd a szabad demokraták nélkül? Azt válaszolták, hogy kishitű vagyok.

Azt válaszolták, hogy ezt kívánja a nép! Azt válaszolták, hogy én meg akarok futamodni! Azt válaszolták, hogy én nem értem a Magyar Szocialista Párt érdekét!

Én pedig akkor először, mióta politikus vagyok, elfogadtam azt, hogy ne nyissuk ki ezt a vitát. Úgy döntöttem, elmondom nektek jól becsomagolva, még a jelölőkongresszus hetén. Emlékeztek? Azt mondtam, hogy a sorrend a következő: először az alkotmányosság, utána a kormányozhatóság és csak harmadsorban a párt belső akarata. Igazatok van, ez egy alibimondat volt. Nem álltam oda elétek, és nem mondtam azt tisztán és világosan: ebből bukás lesz!

Azért nem, mert azzal mentegetőztem, hogy az én közjogi szerepemben ezt nem kell, nem szabad megtenni. Közjogilag igaz, politikailag viszont tévedés.

Nem lehet rosszhiszeművé tenni egymás között a viszonyokat. Nem lehet korlátozni a nyugodt, őszinte, fesztelen vitát. Nem lehet olyan kultúrát teremteni magunk között, amiben védekezni kell és ötvenkettedszer meg kell esküdni, hogy nem személyekről szól a történet! Nem lehet! Világos, egyenes mondatok kellenek. Ezek pedig arról szólnak, hogy a Magyar Szocialista Párt, ha akarja, ha nem, be kell látnia, hogy a jobboldallal nem tud kormányozni. A jobboldallal nem tud közösen programokat megvalósítani, közös döntéseket hozni, különösen nem hatalmi-politikai kérdésekben.

Nekünk vagy van többségünk magunkban, vagy pedig együtt kell működnünk egy párttal. Azt a pártot lehet szeretni, és lehet nem szeretni. Szerintem egyébként szeretni nem kell, mert nem erről szól a koalíció. Ez egy érdekházasság. Arra szerveződik, hogy azt a programot teljesítsük, amelyre felhatalmazást kaptunk.

Van, aki azt mondja, hogy liberális a kormányzásunk, és most már balra kell fordulni. Nos, akkor vívjuk meg ezt a meccset! Aki úgy gondolja, hogy liberális a kormányzás, ne általában fogalmazzon, hanem mondja azt, hogy melyek azok az intézkedések - különösen más intézkedésekkel összevetve -, amelyektől ez liberális! A 100 nap programja a nyugdíjak megemelésével, a családi pótlék megemelésével, a munka törvénykönyvének módosításával nem baloldali program volt? Ennél hagyományosabb baloldali programja nem volt még kormánynak ’90 óta! Egy igazi, egyébként az egész gazdaságot és a versenyképességet is megterhelő, hagyományos baloldali program.

A száz lépés programja nem baloldali program?! A fészekrakó program - amikor a legtöbb jövedelemmel rendelkezők helyett azoknak adunk, akiknek igazából szükségük van rá - nem baloldali program?! Nem baloldali program az, amikor azt mondjuk, hogy átalakítjuk a sürgősségi betegellátást, hogy azokhoz is kiérjen a mentő 15 perc alatt, akik nem városban, hanem falvakban laknak?! Nem baloldali program a családtámogatás átalakítása, a családi pótlék duplájára emelése, a dolgozó alacsony jövedelmű családok kiemelt támogatása? Nem baloldali program a lakótelepen élők életkörülményeinek javítása? Nem baloldali program a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentése, a foglalkoztatás javítása?

Melyik is a liberális program, barátaim? Vagy ha a liberális ebben az értelemben a hatalmi-személyi küzdelemnek az álneve, akkor tessék végre kimondani! Ha az a probléma, hogy X, Y vagy Z kultúrájában, karakterében másmilyennek tűnik, akkor tessék azt mondani: nem őt akarjuk, hanem őt! Ha meg politikai vita van közöttünk, akkor azt le kell játszani. Muszáj! Szellemekkel nem tudunk viaskodni! Ha azt hiszitek, hogy több vitánk van a szabad demokratákkal a kormányzásban, mint a mi pártunk két szélével, akkor tévedtek!

Nagyobb pártnak lenni nem több jog, hanem több felelősség. Kisebb pártnak lenni pedig nem kevesebb jog, hanem kevesebb lehetőség.

Nem éltem veletek együtt az első 10 évet. Nem vettem részt abban a koalíciós kormányban, amelyet Horn Gyula vezetett. Nyilván engem nem ért annyi sérelem, mint benneteket. Nyilván nincs annyi tapasztalatom erről a kényszerű társbérletről, mint nektek. Nyilván nem éltem meg annyiszor, hogy mennyi kompromisszumot kell kötni, mint ti. Ez nem ülepedett le az én lelkemben, igaz. De nem lehet ezekben az ügyekben, amikor nincsen már más érv, kijátszani a bennünk ott lévő idegenkedést, helyenként rossz érzést, helyenként csalódottságot az SZDSZ-szel szemben. Tudniillik a legveszélyesebb dolog az volt ebben a jelölési folyamatban, hogy ha már nem volt más érv, akkor az SZDSZ-szel szemben helyenként meglévő frusztrációra épített ez az elnökválasztási kampány. És innentől fogva nekünk a fő riválisunk nem a saját ellenzékünk lett, hanem a saját koalíciós partnerünk.

Szeretném önmagunkat figyelmeztetni: ’98-ban, amikor mi vesztettünk, annak több oka is volt. Mindet magunknak köszönhetjük: így azt is, hogy akkor is a koalíciós partnert kívántuk legyőzni. 2002-ben, amikor a Fidesz veszített, annak egyik oka az volt, hogy nem voltak képesek elviselni a jobboldal tagoltságát. Ha mi nem tudjuk elviselni, hogy a mi oldalunk tagolt, ha azt az utat akarjátok folytatni, ami a Fidesz útja, az egységesítés útja, az „egy a tábor, egy a zászló útja”, akkor stratégiai, történelmi hibát fogunk elkövetni! Én nem javaslom ezt.

Ha valaki barátságra meg szerelemre vágyik, azt ne a koalícióban keresse!

Barátaim! Lelkesültség nem személyi kérdésekhez kell. Személyi kérdésekhez bölcsesség kell, nyugalom és reálpolitika. Lelkesültség egy új ország megálmodásához kell. Ha annyi munkát nyomtunk volna bele mondjuk egy új vidékpolitika megfogalmazásába, mint amennyit beletettünk ebbe a jelölésbe, akkor előrébb tartanánk.

Ne vívjunk egymással kulturális harcot, barátaim! Az a jó, hogy népi baloldaliak, szocialisták, szociáldemokraták, polgári baloldaliak együtt tudnak lenni. Én azt szeretem, hogy Kiss Péterrel és Lendvai Ildikóval - akik, azt hiszem, nagyon sok mindent megtettek volna, hogy ne én legyek a miniszterelnök - együtt tudok működni; hogy Szekeres Imrével nem bántjuk egymást. Nem mondom, hogy a ti felelősségetek, nem mondom, hogy Toller Laci vagy Kati felelőssége, nem mondom, hogy Gyula felelőssége - aki ha nem szól hozzá azon a kongresszuson, akkor Kati talán nem jelölt.

A mi felelősségünk! És az én felelősségem! Mert nem mondtuk azt, hogy ez nem személyi kérdés, hogy koalíción belül ezért nem küzdünk, hanem megállapodunk nyugodtan és csendben. Mióta közöttetek vagyok, azóta mindig azt mondtam, amit gondoltam. Ha kellett, odafordultam Kovács Lacihoz - talán emlékeztek rá - a választmányi ülésen, és azt mondtam neki, ha van bajod, akkor most mondd. Most mégsem volt hozzá bátorságom.

Jobban össze kell állni, ez nem is kérdés. Ha elfogadja a kongresszus, holnaptól az Országos Választási Bizottság élén a párt egészéért viselt felelősségem sokkal nagyobb lesz. De legyen világos: nincs olyan érvelés, hogy azért fogjuk ezt tenni, mert ezt mondják lent a mieink. Egy pártnak azért van vezetése, hogy megmondja, hogyan, merre, milyen módon kell menni. Ezt engedni kell megvitatni, de nem lehet állandóan amögé bújni, hogy a tagság most éppen mit kíván. A pártnak meg kell küzdenie! Küzdelmet pedig nem lehet másként folytatni, csak határozott, világos szándékkal és a szándékát érvényesíteni képes vezetéssel. Ezt a vezetést fogjuk megteremteni.

Két évvel ezelőtt maratont futottam - majdnem belegebedtem. Most a belegebedésnek örültök annyira, vagy a maratonnak? Harminc kilométernél úgy érzi az ember, hogy nincsen tovább. Nekem annyival volt rosszabb, hogy már a huszonötnél is azt gondoltam. Akkor nincs más hátra, mint az ember elkezd odafigyelni: nem kiesni a tempóból, újraszabályozni a légzést, és megpróbálni semmi másra nem gondolni csak a célra.

Most is ott tartunk, harminc kilométer környékén, és tudom, nagyon sokunk azt gondolja, hogy egyre nehezebb lesz, ha így megy tovább. De ahogyan a száz lépéssel azt gondoltuk, hogy lehet dinamizálni a kormányt, és úgy látom, lehetett is, ugyanilyen módon fogjuk dinamizálni a pártot is a következő egy évben. Ebben az ügyben nem fogok arra hivatkozni, hogy mit akartok ti, megyei elnök barátaim. Nem! Azt fogom mondani, hogy mit akarunk mi, mi kell ahhoz, hogy győzzünk, melyikünknek mi a dolga, kitől, mit várok és mikorra. Nem fogok félni megvívni a konfliktusokat. Hangos emberek, helyi erős emberek el kell, hogy fogadják: közös pártban vagyunk, amelyet az Országos Választási Bizottság és az elnökség vezet, ahol a politikai ügyeket demokratikusan meg lehet vitatni, de a végrehajtás nem vitát, hanem cselekvést igényel. Ha az OVB dönt, nem fogom megkérdezni a barátaimat sem, akiknek sokat köszönhetek ebben a pártban, hogy egyetértenek-e vele. Azt fogom mondani, hogy hajtsd végre, és gyere vissza két nap múlva, hogy készen vagy.

A 100 lépés politikájában előttünk van még jónéhány feladat. A legérdekesebb, legizgalmasabb kérdés az adó- és járulékreform. Aztán megújítjuk az agrárpolitikát, beszélünk az önkormányzati finanszírozásról, az államról. Egész nyáron dolgozunk, hogy mire jön az augusztus, addigra készen legyen a program a következő egy évre, hogy melyik héten melyikünk mit csinál, kinek mi a dolga, milyen programok indulnak el, mi azoknak a témája.

Gyerünk Barátaim!

Lendüljünk túl a vitáinkon, egy ország várja, hogy bátor kormányzással több igazságot, jobb életet nyerjen. Gyerünk kormányozni!

Magyarországért! A Köztársaságért!

hirtv

2005.06.11. 22:30

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek