
Tíz óra előtt az eurót 293,60, a dollárt 217,40, a svájci frankot 191,90 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. Az elemzők szerint erősen kérdéses, hogy a reggel kezdődött izmosodás meddig tarthat ki.
Az euróval szembeni forintjegyzések a 295-296 közötti tartományból indultak, az erősödés utána kezdődött, miközben a zloty és a cseh korona még csak irányt keresett. A kereskedők szerint arra csak halvány esély van, hogy az árfolyam ismét megközelíti a csütörtöki 292,50-es másfél hónapos csúcsot.
A múlt heti csúcs a G20 csúcstalálkozó eredményeinek, az IMF-források felduzzasztásának volt köszönhető, akkor valamelyest élénkült a kockázatvállalási hajlandóság a piacokon, de a bizonytalanság még nem múlt el.
A forintot eközben segítik a belpolitikai fejlemények, hiszen az MSZP kongresszusa és az SZDSZ országos tanácsa is elfogadta Bajnai Gordon kormányfővé jelölését. Középtávon azonban már a makrogazdasági fundamentumok alapján ítélik meg a magyar gazdaságot a piacok és az 5 százalék körüli GDP-zsugorodásról szóló prognózisok a legkevésbé sem megnyugtatóak. Javíthatják viszont a megítélést a beígért kiadáscökkentő intézkedések, amelyek nyomán Magyarország legalább a kitűzött hiánycél betartásával jeleskedhet a külföld előtt.
A mai napra nézve jó előjel, hogy az euro/dollár árfolyam 1,35 fölött jár, hiszen az amerikai deviza gyengülése általában segíti a feltörekvő piacokat. Azt is biztatónak tartják a szakértők, hogy a svájci jegybank ismét nyomatékosan kiállt a frank gyengítése mellett, ami intervenciókban is megnyilvánulhat. Ennek köszönhetően a devizahitelesek kissé fellélegezhetnek: az euróhoz képest gyengébb frank és a közös pénzhez képest erősebb forint "mixéből" akár egy 190 forint körüli svájci frank árfolyam is kikerekedhet - vélik a Commerzbank Zrt. elemzői.
hirado
2009.04.06. 11:59