
Idén 17, jövőre 40-50 milliárd forintos megtakarítást hozhat a lakástámogatások megnyirbálása. Szakértők szerint az intézkedések padlóra küldik az építőipart, növelik a munkanélküliséget és csökkentik az adóbevételeket.
Nem visszamenőlegesen szüntetik meg az állami lakástámogatásokat, így az állam a szigorítással csak keveset takarít meg - írja a Népszabadság.
Mint ismert, Bajnai Gordon, az MSZP-SZDSZ miniszterelnök-jelöltje a többi közt a lakásépítési kedvezmény és kamattámogatás felfüggesztését tervezi, ehhez kérte a szocialista és szabad demokrata honatyák támogató aláírását. A módosításhoz egyébként nincs szükség parlamenti többségre, miután a kormány ezekben a kérdésekben annak idején rendeletben döntött.
Bajnai július 1-jétől függesztené fel a lakástámogatásokat, ami azt jelenti: ezt követően már nem lehet támogatott hitelt vagy lakásépítési kedvezményt felvenni, a bankok csak június végéig fogadhatják be a kérelmeket, már ha azok benyújtói teljesítették az alapfeltételeket.
A korlátozások a lap szerint nem járnak jelentős megtakarítással: a szigorítások idén 17, jövőre 40-50 milliárd forint megtakarítást hozhatnak, miközben a ebben az évben a lakástámogatásokra elkülönített összeg 205 milliárd forint. (Igaz, ennek az összegnek a felét arra költi az állam, hogy a korábban felvett hiteleket finanszírozza.)
Szocpolra és félszocpolra idén 37,3 milliárd forintot költ az állam, de a lakásépítések visszaesés miatt ez az összeg is apad idővel.
Ami a támogatott lakáshiteleket illeti: azok szerepét 2003 óta a devizaalapú hitelek vették át. Míg a 2003-ban megkötött majdnem 200 ezer lakáshitel-szerződésből 134 ezerhez (68 százalék) igényeltek állami támogatást, a 2008 első félévében megkötött 72 ezer szerződésnek kevesebb, mint 10 százalékához. A 2003-ban felvett hitelösszeg 85 százaléka volt államilag finanszírozott, 2008 első félévében alig 8 százaléké.
Varga Dénes, a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda ügyvezetője az újságnak azt mondta: nem számít arra, hogy a korlátozás miatt roham indulna a támogatott hitelekért, szerinte legfeljebb a vissza nem térítendő támogatások igénybevétele emelkedhet. Hozzátette: a bizonytalanság miatt abban is sokan kételkednek, hogy ha most vesznek fel hitelt új lakás vásárlásához vagy építéséhez, azt fizetni is tudják, a devizahitelekről ugyanis kiderült, hogy könnyen drágulhatnak, most pedig az állami támogatás is megkérdőjeleződik az emberek szemében.
A szakértő úgy véli: mindez kedvezőtlen hatással lesz a gazdaságra. A lakásberuházások visszaesését ugyanis az építőiparban aligha lehet majd pótolni, ami a munkanélküliség növekedéséhez és az adóbevételek csökkenéséhez vezet. Mint mondta: az intézkedések végiggondolatlanok, nagyobb kárt okoznak, mint amennyi megtakarítás elérhető velük.
A Népszava úgy tudja, hogy az értékesítési céllal építkező lakóingatlan-fejlesztők kamattámogatása is megszűnne. Ők általában 1-2 éves lejáratra vesznek fel kölcsönt, melyet a lakások értékesítését követően visszafizetnek, s ebből fedezik az építési költségeket. Ha ennél a hiteltípusnál is megszűnik a kamattámogatás, beruházások sora dőlhet be.
A lap kormányzati forrásaira hivatkozva azonban azt írja: ennek a vállalkozói körnek nem kell aggódnia, mert az építőipar fellendítésére élénkítő csomagot dolgoz ki a kormány.
hirado
2009.04.03. 10:41