> Döbbenetes: több mint 23 ezren veszítették el állásukat az elmúlt fél évben

A múlt ősz óta összesen 23.055, ebből csak idén márciusban 3.270 embert bocsátottak el csoportos létszámleépítés keretében országszerte.
Több mint 23 ezer ember vesztette el munkáját csoportos létszámleépítés során 2008. október elseje és 2009. március 20-a között - tájékoztatta a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságát a bizottság hétfői ülésén.
Busch Irén, a hivatal statisztikai és elemzési főosztályának vezetője elmondta: a múlt ősz óta összesen 23.055, ebből csak idén márciusban 3.270 embert bocsátottak el csoportos létszámleépítés keretében országszerte.
A főosztályvezető aláhúzta: ebből a létszámból meglehetősen kevesen - 2009 februárjáig mindössze 2.664-en - fordultak a munkaügyi kirendeltségekhez azért, hogy új munkát találjanak. A legkevesebben a közép-magyarországi régióban jelentkeztek a kirendeltségeknél, míg a legtöbben Észak-Magyarországon vélték úgy, hogy az állami hivatalokon keresztül találhatnak új állást.
hirado
2009.03.24. 10:57