
Az első két hónapban az előző év azonos időszakához képest 24 százalékkal kevesebb haszongépjárművet adtak el a kereskedők.
Az év első két hónapjában jóval kevesebb, 2522 kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, mint tavaly, ami 24 százalékos visszaesést jelent - derül ki a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adataiból.
Az idén a Nissan és a Ford növelte legnagyobb mértékben eladásait a szegmensben: előbbi 117,5, utóbbi mintegy 41 százalékkal több járművet adott el, mint a múlt év első két hónapjában. A kishaszongépjárművek piacát vezető Ford mintegy 300 darabos flottát szállít az E.Onnak, a Nissan pedig egy nagyobb flottaszerződést írta alá a Mollal.
Bár az egyes ügyfelek és flottavásárlók elhalasztják beszerzéseiket, azért a Volkswagen is elégedett lehet: a jövő héten egy 50 járműből álló flottát adnak át a Chiónak. A VW-től ugyanakkor mostanában inkább készpénzért vásárolják a haszongépjárműveket, míg korábban a finanszírozott konstrukciók voltak jellemzők - mondta Kovács András márkaigazgató.
A Fiat haszongépjármű üzletágának igazgatója szerint a tavalyról áthúzódó flottaszerződéseket nem számítva a piaccsökkenés jócskán meghaladja a 25 százalékot. Rémi Gábor szerint márciusra már 50 százalék körüli visszaesésre lehet számítani, 2009-ben pedig a tavalyinál összesen 30-40 százalékkal kevesebb járművet adhatnak el. A VW és a FIAT egyaránt az év második felében várja a piaci élénkülést.
Az európai trendeknek megfelelően mintegy negyedére esett a Scania Hungária Kft. értékesítése az idén - mondta Sáránszky Róbert, a Scania Hungária értékesítési igazgatója.
hirado
2009.03.24. 10:56