
Mára virradóra elmaradt az utóbbi napojkban megszokottá vált késő esti-hajnali forinterősödési hullám. A nap 300 forint feletti eurójegyzésekkel indult és kora délelőtt 304-en is járt a közös európai pénz kurzusa, ami egy hete nem látott mélypontot jelentett.
Az eurót 300,00 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, az egy nappal korábbi 300,54 forinttal szinte megegyező árfolyamon. Előzőleg kora délutánig erősödött a forint, délután kettő és három óra alatt úgy látszott, a hetet újra sikerül 300-nál olcsóbb euróval zárni.
A régiós devizák kora délutáni átmeneti erősödését a brüsszeli EU-csúcsértekezleten az euróövezeten kívüli EU-tagok megsegítésére szolgáló uniós válságkezelő alap megkétszerezéséről, 25 milliárd euróról 50 milliárd euróra történő emeléséről született megállapodásnak tulajdonítják a piacon. Ettől eltekintve a piacok magatartása jellemzően kiváró a térségben a jövő héten esedékes jegybanki kamatdöntésekig. A magyar és a cseh jegybanktól kamattartást, a lengyel jegybanktól 25 bázispontos csökkentést várnak.
A dollárt 221,06 forinton jegyezték délután négy órakor az egy nappal korábbi 219,05 forint után. Az euró gyengült kissé a dollárral szemben, az EKB péntekre 1,3549 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát a csütörtöki 1,3671 dollár után.
A svájci frankot 196,40 forinton jegyezték délután négy órakor az előző napi 195,50 forint után. Az MNB délben megállapított hivatalos deviza árfolyam jegyzése 197,98 forint, a csütörtöki 194,27 forint után.
A japán jent (100 jen) 231,36 forinton jegyezték az egy nappal korábbi 234,40 után.
hirado
2009.03.21. 10:08