HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Brutálisan kevesebb autót adnak el hitelre

t: 121

Brutálisan kevesebb autót adnak el hitelre

Tavaly az összes eladott autó 70 százalékát valamilyen hitelkonstrukcióban értékesítették, ez az arány idén 5-10 százalékra zuhant.

Harmadával estek vissza a használtautó-eladások az elmúlt hónapokban, de a hitelre vett járműveknél még ennél is nagyobb, 70-80 százalékos volt a zuhanás. Márciusban ugyanakkor már érzékelhető a vásárlói érdeklődés élénkülése.

A Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerint az idén a használt gépkocsik forgalma várhatóan 20 százalékkal csökken - mondta Fojt Attila, a szervezet elnöke.


Az MGOE véleményével egybevágóan több használtautó-kereskedő is úgy nyilatkozott a Napi Gazdaságnak, hogy az idén inkább a készpénzes és az autócserével kombinált fizetési konstrukciók lehetnek jellemzőek.

A Porsche Hungária által forgalmazott márkák - Audi, Porsche, Seat, Skoda, VW - használt járműveit is értékesítő Weltautónál leginkább a 6-8 évesnél idősebb középkategóriás kocsikat keresik.

Az év első két hónapjában az eladott autók értéke az egy évvel korábbihoz képest mintegy 15 százalékkal csökkent.

Tavaly az összes eladott autó 70 százalékát valamilyen hitelkonstrukcióban értékesítették, ez az arány idén 5-10 százalékra zuhant.

hirado

2009.03.19. 10:40

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek