
A budapesti nyitás előtti, az euróval szemben 297-298 közötti szintekről már tíz óra előtt 300-on túlra került a forint. Gyengül a zloty és a cseh korona is.
Az éjszakai erősödés legnagyobb részét leadva, de kedd délutáni árfolyamánál árnyalatnyival erősebben nyitott a forint az euróval szemben a bankközi piacon.
Flk tizenkettőkor az euró árfolyama 300,60 forint volt, nagyjából megegyezett a tegnap délutáni budapesti piaczáráskor mutatott értékkel.
Az amerikai piacok optimizmusa, a New York-i tőzsdék erőteljes felfutása miatt tegnap késő este 297 forint alá esett az euró a nemzetközi piacokon, majd a jegyzés reggel innen jutott vissza viszonylag gyorsan a 300 forintos lélektani küszöb közelébe, majd lépett is túl azon.
A kereskedők elmondták, hogy régiós trendről van szó, a lengyel zloty és a cseh korona is gyengül, így arra számítanak, hogy az euró/forint árfolyam szerdán a 300 forintos érték körül, de inkább felette alakul majd. Oldalazó mozgást várnak, azaz nem számítanak egyértelmű, erőteljes irányzat kialakulására.
A forint a dollárral szemben is erősödött valamelyest, az amerikai devizát nem sokkal dél előtt 230,30 forinton jegyezték a tegnapi 231,85 forint, és a hajnali 227,00-227,50 forint után. A dollár egyébként reggel óta megint gyengül az euróval szemben, a déli órákban egy euró több mint 1,30 dollárt ért.
A svájci frank árfolyama túllépte 195,70 forintot, megegyezik a tegnap délutánival, de jóval gyengébb a hajnalban mutatott 192,50 forintnál.
hirado
2009.03.18. 12:52