
Az energianád-programról csak annyi bizonyos, hogy félbemaradt. Az MVM és egy cég egymásra mutogat. Állítólag büntetőfeljelentések lehetnek az ügyben.
Közel 24 milliárd forintot igyekszik peres úton behajtani Magyar Villamos Művektől az a korábban ígéretesnek tartott energianád-projektben érdekelt Nád MPS-H (Nád) Kft.
Tringer Ágoston, az MVM sajtófelelőse elmondta, a paksi atomerőmű vezetése a megújuló energia felhasználásának lehetőségét keresve 2006-ban döntött az energianád-projekt vizsgálatáról. Az előkészítés keretében készültek szakmai és üzleti tervek a Nád Kft. megvásárlására, ám a vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben túl nagy kockázatot jelentene a projekt.
A részletes elemzések elkészülte után Paks elállt az energianádra épülő erőmű létrehozásától és az ezzel kapcsolatos tárgyalások is megszakadtak. Nincs az MVM kezében olyan dokumentum, amely azt igazolná, hogy az áramcég és a Nád Kft. között bármilyen kötelezettséggel járó jogviszony állna fenn - mondta Tringer.
Teljesen másként látja a helyzetet Kiss Gábor, a Nád Kft. ügyvezetője. Állítja, az MVM energianád-projektben való részvételére bizonyítékai vannak. Mivel a projekt abbamaradt, a Nád Kft. félig megépült bátonyterenyei üzeme két éve amortizálódik.
Az energinágprojekt elakasztásáért felelős az MVM új vezetése is - állítja Kiss, hozzátéve: hogy Mártha Imre vezérigazgató az elmúlt egy évben nem fogadta a Nád Kft. illetékeseit annak érdekében, hogy folytatódhasson a projekt megvalósítása. Kiss megjegyezte ugyanakkor, nem mondtak le arról, hogy kormányzati szerepvállalással minél előbb beindítsák a programot.
A Népszabadság úgy tudja, az MVM-nél belső vizsgálat folyik, amely arra próbál fényt deríteni, hogy az áramcég előző vezetése milyen felhatalmazásra és mi célból utalt át 6,35 milliárd forintot egy, az ügyben érdekelt cégnek. (Az összeg feltételezések szerint forrásként szolgálhatott volna a nádpogram finanszírozására.)
Az MVM korábbi vezetésének ügyeivel foglalkozó, a nádprogramot is érintő vizsgálatok kapcsán büntetőfeljelentések várhatóak.
hirado
2009.03.18. 10:43